MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1950

1950-04-26 31_a/17. őe. - 17/41

H/\ lakosságára kiterjedő kampányt kell inditani. Meg kell szer­vezni a békevédelmi bizottságokat. Az aláirás-gyüjtés és a békevédelmi bizottságok a munkásosztály aktiv vezetőszere­pének biztositása mellett pártállásra és vallásra való te­kintet nélkül be kell vonni a lakosság legszélesebb tömegét, a dolgozó parasztságot, a kisiparosokat, és mindenkit. Tehát azokat is, akik Pártunk politikáját még nem mindenben helyes­lik, politikailag ingadoznak, de a béke megvédésének érdeké­ben egyetértenek velünk. A békebizottságoknak a kampány sorár a politikailag éLemaradt, passziv tömegeket közel kell hozni népi demokratikus rendszerünkhöz, erősiteni kell a Párt tö­megbefolyását, tudatosítani kell a Szovjetunió békepolitiká­ját, fokozni kell az imperialista agresszorok leleplezését. A békebizottságokba tömegszervezeteken kivülálló tömegeket is be kell vonni, munkásokat, dolgozó parasztokat, műszaki értelmiségieket, tudósokat, művészeket, tisztviselőket. A papokat is meg kell szólaltatni, amennyiben a demokráciának és a békepolitikának nem aktiv ellenségei. A Sz.B. felhívja a figyelmet, hogy a békevédelmi bizottságokban biztositani kell a Párt szerepét, de nem számszerű többséggel, hanem a b bizottságokba beválasztott fejlett párttagok utján. Tehát nehogy előforduljon az, hogy a bizottság 17 tagja közül 12 kommunista legyen, hanem csak 3-4 legyen, akik politikailag irányitani tudják a munkát. A béke aláirási kampányt széles körű agitációs munkával kell előkészíteni, helyi előkészítő bizottságokat kell mindenhol létrehozni. Tehát egyelőre nem békevédelmi bizottságokat, hanem csak előkészitő bizottságo­kat. Ezeket az üzemkben - nagyobb üzemekben műhelyenként ­tanyacsoportokban, lakótelepeken, iskolákban kell létrehoz­ni. Nem kell létrehozni sem előkészitő bizottságot, sem bé­kévédelmi bizottságot járásokban, kerületekben, városokban, megyékben. A bizottságok közvetlenül a "Megvédjük a Békét" mozgalom Országos Tanácsához fognak tartozni. Az előkészitő bizottságokba be kell vonni a tömegszerveze­tek helyi vezetőit, vagy megbízottait, a szakszervezetek, a Défosz, a MINSz, Kisiparosok képviselőit is, stb. Az elő­készitő bizottságok a békevédelmi bizottságok megalakulásá­val megszűnnek. Legsürgősebb feladatok: még a mai napon lét­rehozni mindenütt az előkészitő bizottságokat, akik megkez­dik az aláirások gyűjtését és előkészitik a békevédelmi bi­zottságokat. A bizottságok köré haladéktalanul aktivákat kell szervezni és azok segítségével azonnal meg kell indita­ni az aláirások gyűjtését és az ezzel összefüggő agitációs munkát. Az aláirások gyűjtésé a Párt elvi segitsége mellett a tömegszervezetek feladata. Az aktivákat a helyi előkészitő bizottságoknak kell tájékoztatni. Meg kell magyarázni az alá­írásokkal kapcsolatban döntő feladatokat Pártunk politikájá­nak a tudatositása és elmélyitése. Az aláírásgyűjtő Iveket Pártunk Propagandaanyag terjesztője küldi le. Akik ezeket nem kapták meg, azok most elvihetik. Az előkészitő bizott­ságok az aláirások megkezdésével egyidejűleg készitsék elő a békevédelmi bizottság megalakítását. Biztositsák, hogy az alakuló gyűlésen a bizottság hatáskörébe tartozó tömegek a legteljesebb létszámban résztvegyenek. A békevédelmi bizott­ságokat közvetlenül helyileg kell megválasztani. A gyűlésen ismertetni kell a békéért folytatott harc jelentőségét és az előkészitő bizottságnkk megtenni a javaslatot a béke-éa axxKlákéxx védelmi bizottság tagjaira. Ezeken a gyűléseken meg kell szólaltatni a papokat is. A békevédelmi bizottsá­goknak 7-17 tagja lehet, a területi viszonyoknak megfelelően.

Next

/
Oldalképek
Tartalom