MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1950
1950-11-27 31_a/21. őe. - 21/91
- 3 mutatkoznak, ami főleg abban fejeződik ki, hogy pl. Zabar községben az egyéni dolgozó parasztok a rostlenre 1949-ben szerződést kötöttek és ez év szeptemberében elvitték, illetve beadták a sortlent és még a mai napig sem kapták meg az érte a. járd összeget az illetékesektől. Az ilyen jelenségek futótűzként terjednek el a többi községekben is és nagyban gátolják a termeléses szerződéskötési munkálatokat, bár a népnevelőink igyekeznek megmagyarázni a szerződéses termelés előnyeit és agyéni dolgozó parasztok részére. E kirivó hibával kapcsolatban az a MB mezőgazdasági osztályának vezetője a starjáni JB és a starjáni járási tanácselnök bevonásááal helyszini kivizsgálást tartott 18-án és megbíztuk a tanács elnökét a kint járt egyén személyének pontos megállapításával, melyet közölni fog a JBal és a MB-al is. Olyan jelenségek is mutatkoznak a szerződéskötéseknél, hogy felelőtlenül valótlant jelentekenk, mint pl, a rétsági járás egyik községéből jelentették, hogy 100 #-ig lekötötték az előirányzott kh.földre a szerződést. A stikpróba alkalmával bebizonyosodott, hogy csak 15 $-ban végezték el. Mikor megkérdeztük a jelentést beküldő elvtársat, hogy miért közölt valdtlan adatot, - azt felelte, hogy ezekután nem fogja zailatni som a Párt, sem a földműves szövetkezet a szerződéskötéssel kapcsolatban. Ennél a munkánál is megmutatkozott az ellenség keze, aki igyekezett kihasználni az egyszerű dolgozók tudatlanságát. Ilyen hasonld jelenségeket lehetne még többet is felsorolni megyénk területéről. Ennek fő oka az, hogy nem érzik át a jelentések fontosságát, nem árzik át, hogy rossz jelentésééi félrevezetik Kormányunkat, Pártunkat és ezzel akarva- nem akarva az ellenségek használnak, Pártunknak, Kormányunknak ártanak. A hiányosságok fő oka a politikai képzetlenség. Ezzel kapcsolatban az ősz folyamán az Agit.Prop, Osztállyal karöltve i»einditottuk az iskolákat és a vándortanfolyamokat mezőgazdasági vonalon és beindultak a Szabad Pöld Téli Esték is. A szerződéskötésben is a salgdtarjáni járás jár az élen, 101.2 5íkai. Ez annak tudható be, hogy a starjáni JB felismerte ugy az őszi mélyszántás, mint a szerződéses termelés jelentőségét és harői feladatnak tekinti, amelyet a népnevelőkön keresztül tudatnak az egyéni dolgozd parasztság körében és rámutatnak agitációjuk során arra is, hogy hogyan, függ össze a béketábor erősödésével az, ha időben elvégzik az őszi melyszántást és minél több szerződést kötnek. Hem mondható el ez a pásztói járásról. A pásztói járás területén 63.7 #-ban teljesítették a szerződéskötést. Ez megmutatja azt, hogy a pásztói JB és a pásztói járási tanács mezőgazdasági osztálya sem tartotta harci feladatnak és nem kötötte össze a soronlévő feladatokkal és nem folytattak megfelelő SZÍVÓS politikai felvilágosító munkát a járás dolgozd parasztsága között. A pásztói járás az, amely hátul kullog nemcsak a szerződéskötési munkálatoknál, hanem a többi munkáknál is, a mélyszántás, t.sz.cs. fejlesztés, begyüjjtés. A pásztói JB-nek javasoljuk, hogy a JB értekezleten külön napirendi pontként behatóan foglalkozzanak az őszi mezőgazdasági munkálatok hiányosságainak a kiküszöbölésével, annál is inkább, mert a pásztói járás mezőgazdasági jellegű járás döntően, - nem ugy, mint a starjáni járás. A többi járásaink eredményei is jó közepesek, mint pl. a rátsági járás 76.9 £, a szécsónyi járás 75.2 #, a bgyarmati járás 75.1 ?6-ig teljesitette a szerződéskötést. A termelőszövetkezeteinknél összesen ;72.6 #-ban teljesitették a szerződéskötést, vagyis 1 #-kal csaknem kevesebb a megyei átlag szá..Mfarfl. Ez anna* t»daa« *., hogy . BzerzSAáemtéaek ^