MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1950
1950-10-27 31_a/21. őe. - 21/2
- 2 Andó Gyulai Véleményem szerint a most beinduló 2 hónapos pártiskolára olyan elvtársakat kell 'beküldeni, akik csak 2 hetes iskolát, vagy titkárképzőt végeztek - nem pedig olyanokat, akik az elmúlt ősszel végezték el a 6 hetes nagyüzemi iskolát - hogy az iskola elvégzése után össze tudják fogni az alapszervezet munkáját. A iskolára való kiválogatásnál elsősorban azokat kell figyelembevenni, akiknek kevés a politikai képzettségük, hogy ezzel is elősegitsük alapszervezeteink megerősödését. Takács Vilmos: Javaslom, hogy a pártiskola beindulása előtt már 2-3 héttel állitsuk össze azoknak a névsorát, akik résztvesznek az iskolán, hogy megfelelően elő tudjuk Őket késziteni. Nádasdi Andrási Javaslom, hogy a vidéki munkások oktatásának megszervezésére összeállított brigád vezetője 2 héten belül adjon jelentést a MB Agit.Prop. Osztályának. A Járási és Városi Pártbizottságok az oktatás kérdését járási, illetve városi bizottsági üléseken tárgyalják meg. A beszámolót a járási, illetve városi titkár tartsa. A munka beindítására a JB-ok és a VB-ok konkrét tervet készitsenek. Határidői november 3. Felelősek! járási és városi titkárok. Az alapszervezeti taggyűléseken foglalkozzanak az oktatás kérdésével. A taggyűlés egyik napirendi pontja ez legyen. A járási titkárok gondoskodjanak, hogy a 28-i értekezletre minden elvtárs bejöjjön, és ugyanígy 30-án a járási székhelyre is. Az elkövetkezendő pártiskolára a javaslatot 3 hét múlva küldjék be az elvtársak a Káderosztályra. A javaslatokat .'a KB elfogadta. 2. napirendi pont következik.