MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1949

1949-12-12 31_a/15. őe. - 15/119

12./ Kiba, hogy a járási pártbizottságaink a Défosz titká­rokat is, akik legtöbb esetben JB tagok, 4-5 községre 3Ulypontfelelősnek osztják be pártmunka végzésére. Eb­ből adódik, az, hogy a Défosz járási titkárok kötve vannak 4-5 községhez és igy a többi községbe* Rum csak igen ritkán jutnak le. 13./ Á kulákok cselédéi teljesen gazdájuk befolyása alatt állnak. Eem mondják meg őszintén, hogy milyen^bánásmód­ban részesülnek és me, .kapják-e rendt-sen fizetésüket, így pl. a bosesberényi Bartal Károly 45 holdas kulák cselédjével, Horki Istvánnal beszélgettünk. Érdeklőd­tünk tőle. Érdeklődésünkre és kérdésünkre a követke­zőket mondta: Hogy ugy szerepel, mint családtag, a ku­lákkal egy szobában alszik, egy asztalnál étkezik, hol­ott mi már erről meggyőződtünk, hogy nem i^az. A továb­biakban mondta, hogy most is hizlalnak 3 disznót, de őnekik biztosan nem jut belőle, mert elveszik tőlük, a busatermést is mind elvitték, a gazdája már teljesen elszagényedett. Horki István ugy nyilatkozik, a falusi embereknek, hogy ő örököse lesz a kuláknak. A fentiek mutatják, hogy mennyire befolyásolni tudja a kulák a cselédjét és mennyire félre tudja vezetni, ^evezett kulák cselédnek a Défosz tagjárulékát is a gazdája fizeti ki. 14./ Azokban a községekben, ahol még a helyi szervezetek ve­zetőségei nem lettek átszervezve, a munkástagozat nem lett megerősítve, q Défosz szervezetek gyengék, szét­ziláltak. A vezetőségek összetétele roopz, előfordul, hogy mint pl. Kisbágyonban a Défosz titkár szövetkeze­ti boltkezelő, munkástagosat-felelős, - ipar nélküli cipész. Székben a községekben a Défosz szervezeteken belül a munkaközvetítéseknél személyi harcok folynak a vezetőség tagjai között, mert rokoni és jóbaráti alapon akarnak közvetíteni. 15./Pártunk parasztpolitikáját a vezetőségek tagjai maguk sem értik, de előfordul, hogy* ebben a kérdésben erő­sen ingadoznak, ők mnguk sem értenek vele egyet. Az igen fontos központi feladatokat észre sem veszik,nem látják, mint pl. az adózás, kukorica begyűjtés, a b.sz.cs. népszerűsítése. 16./ Az éberséggel kapcsolatosan a Défosz megyei bizottság bútorzata rossz, szekrények ajtói könnyen Icinyithatók, az Íróasztal teteje felemelhető, pénzkészletüket egy egyszerű dobozban rossz könnyen nyitható szekrényben tartják, páncélszekrény egyáltalán nincs. Biztonsági zárak afeg egy ajtón sincsenek felszerelve. Az eszmei ébe-'ség területén is mutatkoznak erős hiányosságok, különösen a Défosz helyi szervezetnél. 17./ A káderciunka területén: A Défosz megyei titkárságnak kádernyilvántartása nincs, az élő nyilvántartás megvan, de nincs rendszerbe foglalva, kartoték-rendszer nincs. A megyei Défosz a kádernyilvántartásban a Défosz helyi vezetőségének névsora ugyan szerepel és ki van tüntet­ve, de eearek már nem megfelelőek, mert annak felfekte­táse óta a vezetőségekben változások történtek. A ta­gok nyilvántartásánál is hasonló a helyzet. A megyei kádertanács ülései nincsenek rendszorbe foglalva, a járási kád irtaná csók kiépitése most Van folyamatban. A helyi szervezetek kádertanácsai kiépülve nincsenek, ezeket nem is ismerik. A káderekkel való egyéni foglal­kozás hiányos, az iskolára való jelölések több esetben nem megfelelőek, ezeket a helyi szervezetek taggyűlései elé nem viszik. A megyei Défosz kádernyilvántartásának rendszerbe foglalásánál nehézségek mutatkoznak. A Dé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom