MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1949
1949-12-05 31_a/15. őe. - 15/99
szervezeti bizalmiak foglalkozzanak elsősorban a sajtóterjesztéssel. Érezzék azt, hogy azon keresztül megyénk területén érvényesül a Párt politikája. Erős kapcsolatot tartani a tömegekkel és figyelni a hangulatot, ez a sajtó egyik feladata. Mikor a sajtón keresztül tanitunk, nekünk,tanulni is kell. Mikor beszélgettünk a szerkesztőség tagjaival, egyszer már kitértem ezekre a kérdésekre, szükséges, hogy a MB is megtárgyalja. A MB kézbekapja az újságot, mikor megjelent, azonban van egy hiányosság, mégpedig az, hogy akkor lesz a megyei sajtó Valóban a MB lapja, ha az elvtársak megnézik, hogy az ő reszortja hogyan jön ki a lapban és majd perspektívát tesz, hogy tudja a lapba levinni. Az lesz, hogy alig várja, hogy átjönnek azok a perspektivák, ami alá fogja támasztani a munkáját, de igy irányítani tudja a JB-kat, alapszervezeteket, azokat a gazdasági és politikai szerveket, ami a megyében van. Ha hétről-hétre kielemzik, hogy hol van hiba és javaslatot tesz, segit levelező hálózatot kiépíteni, akkor minket erős kapcsolatok fognak fűzni a tömegekhez. Miért tudott olyan erős lenni a Szovjetunió Kommunista /B/ Pártja? Az uszálypolitikával felszámolva, helyes irányba vitte a tömegek harcát. A sajtóban a cikkírók feladata, hogy a tapasztalatokat terjesszék, tanulmányozzák, értékeljék ki. Nem egészen helyes, ha az egyes újságírók csak egy reszortvonalon futnak. Helyes az, hogy az ipari vonalat egy ember viszi, de ha talál más reszortba tartozó közlésre alkalmas dolgokat, hívja fel az illető reszortos figyelmét rá. A MB, JB-nak rajta kell tartani a szemét az eseményeken. A MB adjon segítséget a sajtónak. Nem mindig szükséges, hogy egy problémát az újságírók Írjanak meg, akármelyik osztályvezető megírhatja* Idejében észrevenni, megvilágítani a felvetődött problémákat. Meg kell mondani, hogy a szocializmus épitése folyik, ki az, aki a szocializmus építésében élen halad. A Mi Pártunk, megyei viszonylatban is. A pártszervezetek azok, amelyeknek életében megnyilvánult a legerősebb alkkitó élet és aktivitás, ami viszi a szocializmus építését. Ezért a lap középpontjának, az alapszervezetek életének kell lenni, ahol legjobban kijönnek a gyakorlati kérdések. Ez a sajtó egyik döntő feladata, azért kell, hogy a mi sajtónk életében is, a Párt levelezőhálózata meglegyen, alaposan átgondoltan, és tárja fel a megye helyzetét. Az acélgyár és a VB oktatási munkájának kiértékelése a megyei sajtóban megjelent, amire már reggáltak, - ez egy lépést jelentett már. Igaz, hogy ez is kopirozása a Szabad Nép munkájának, azonban ez helyes, ezt kell csinálni. Nyilvánvaló, hogy a vasgyár és a sziráki járás legutóbb foglalkozott ezzel a kérdéssel, azért, mivel őrájuk is vonatkozott. Meg kell csinálni és ki kell értékelni a Politikai Bizottság határozata alapján, a mi kiértékelésünk alapján, a hozzászólások alapján egy-egy elvi cikket és esetleg eredményeket behozni és meghozni a határozatokat, ami összefoglalja a közvetlen feladatokat és ezt a kérdést ezzel lezárjul. A MB-nak éreznie kell minden munkájában, hogy ez az MB munkája. A lap politikai irányításáért mi vagyunk felelősek. Másik kérdés, ami szintén felvetődött, a sajtó vonalán mozgó káderek olyan ujságirók, akik még nem tapasztaltak a pártmunkában. Bobál elvtárs bár már sokat fejlődött, de még nincs annyi gyakorlati tapasztalata, mint nekünk. Pl. Davidov elvtárs cikké igen rossz cimet kapott, úgyszintén helytelen volt az a cim, hogy a Szovjetunió megindította diplomáciai hareát a békéért, Félre lehetne érteni, hogy csak most harcol a Szovjetunió a békéért. A főbb elvi, vagy gya- , korlati jellegű cikkeket 1 a MB nézze meg. Az egyik ilyen. Mba volt, fel kell vetni az ipari cikkek vonalán is a hiá-