MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1949

1949-11-14 31_a/15. őe. - 15/41

- ;14' ­Pala Károlyné: Az elvtársak kimerítették a kérdést. Az egyik parasztnál voltunk és felmerült, hogy miért nagyüzemi gazdálkodás^el-enesek a paras ltok. Elmondta, hogy a múlt rendszerben is látták a nagyüzemi "gazdálkodás előnyeit és a parasztok azt mondták, hogy nem akar­Inak kolhozt. <,'„««„.* ± A parasztok szívesen mennek pártnap-okra, nincs DEFOÜZJQ és így nincs velük kellően foglalkozva. Elmondták a parasztok, hogy ők szivesen mennek gyűlésekre, de belebotlottak abba, hogy a szö­vetkezetben egy olyan egyén áll, aki nem szivesen áll szóba egy­szerű parasztokhal. H itelt a kulákoknak és gazdag parasztoknak . ajL»_.viszont a szegény""parasztnak n em. A füszeres-korcsmáros, a múltban őrmester volt. A boltkezelő a régi hangyás, aki csak a haszon után megy. A feleségeik is a demokráciának nem megfelelő politkát folytatnak az MMD3Z,-ben. Ezek egyáltalán nem kívána­tos elemek. Felvetették az elvtársak a vezetőségi ülésen, hogy ők ismerik, de ennek érdekében még nem tettek semmit Beimsertái hogy munkatervet még soha nem dolgoztak ki. Érzik,az elvtársak z hiányosságokat, hogy a parasztok magukra - vannak hagyva. A faluban egész csomó jóhiszemű paraszt van, akiket a papság irányit. Oktatás még a vesetőségben sem folyik, szemináriumot nem tartanak. A parasztok szivesen tanulnának, ők csak ösztön­szerűen érzik a demokrácia jelentőségét, fejlődését, ezért men­tek el az Októberi Szov. Forradalom megünneplésére. A postásnő elmondta, hogy nem győzte csak a 100- Ft-osokat fel­váltani a múltkor, mert a rémhirek forogtak közszájon. . A vezetőséget át kell szervezni.Van a vezetőségben egy Koca nevt egyén, aki a kulákokkal.tart szoros kapcsolatot. Négy hónapja vagyok Lőrincin és az &•megállapításom, hogy a bri­gád helyesen állapította meg a hiányosságokat, Iga, hogy munka­terv egyáltalán nem volt és a vezetőségnek egész munkája az üzen felé irányult. Ennek az az oka, hogy a vezetőségi tagok mind ti­zem! dolgozók. A falu,parasztjairól megfelejtkeztünk. A vezetőség kétségleten, hogy ülésezett, de a napirendi pontok nem munkaterv szerűen történetek. A 10-es bizalmi, népnevelő munka sem volt tervszerű. Mi volt az oka, hogy a 10-es bizalmia­kat 4 hónap alatt nem lehetett rögziteni, - 248 tag volt, -inga­dozott a létszám, a munkásvándorlás következtében. Paraszt mind­össze 5 van és az üzemi dolgozók az üzemhez fognak kerülni tagol nak. Arra a megállapitásta jutottam, hogy már 1945-től helytele­nül vitték a politikai munkát. Az üzemi munkások maguk között osztották szét a földnek a felét. A DÉFOSZ. elnök a malomban dolgozik,és szöllcse is van. A pa­rasztság kimaradja tömegszervezetekből . A DÉFOSZ. addig lehetet összetartani, amig munkás közvetítéssel foglalkozott. Hiba volt hogy a négy hónap alatt majdnem semmit sem tudtam változtatni, csak annyit, hogy a vezetőségi üléseket bent tartjuk meg a Párt­helységben és nem az.iskolában. Eleinte magam próbáltam dolgozni, de a közigazgatásnál intézték mindig a dolgokat. Tari a káderes Kováccsal tart kapcsolatot. A DISz. ellen dolgoztak együtt, kikor a nyilasokról készült fényképet megszereztem megszeppent a vezetőség. Olyan titkárt kel. betenni, aki ótt fog tartózkodni. Abba nem adok igazat Andó elvtársnak, hogy csak néha-néha mentem le a községbe. Hem volt olyan nap, hogy IBB mentem volna. Kényszerülte a községházára behívni az elvtársakat és ott beszéltem velük. Felismertük a hibákat: először az volt az álláspontom, hogy a hibát ismertessük. Takács elvtárs is és Tóth Gyula elvtárs is lent volt,' ahol megkritizáltuk egymást. Tari Kálmán a szövetkeze élére javasolt egy elvtársat,•akit mi elfogadtunk. . / . Kakuk András:

Next

/
Oldalképek
Tartalom