MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1949
1949-10-17 31_a/14. őe. - 14/172
I - 16 Hidvégi Pál: Véleményem, hogy igenis nagyon jól ismerte Miklóst tudta, hogy kicsoda. A lakáscsere ügyiét összefügg, hogy a nála a 25-30 évvel fiatalabb.kuláknőt vett el feleségül. így gondolta magát biztositani öreg napjaira, mert nem tudta mi lesz vele az egyesüléskor. N e mcsak Szálkai hanem mindenkit védett, akit a felülvizsgálat során ki kellett zárni.Magatartása soha nem vol-ycommunista, vagy baloldali szoc.dem. Egyesülés után számtalanszor bebizonyította, hogy a Párthoz nem őszinte, felülhelyezte magát a Pártnál. Dénes Ferenc: A becsületes elvtársak rettegtek tőle. Ságujfalun tartó ttunk egy taggyűlést, Toldi jött mikor a szoc.dem. járási titkár beszélt és hozzászólt az elmondottakhoz. A titkár kijelentette, hogy jx ha Márkusz ezt megtudja, kinyitja őt a Pártból. A M.B.-tól kaptam egyszer utasitást, Nyárival együtt mentünk volna közigazgatási vonalon és az ügy Márkuszhoz tartozott. Az utón talákoztunk vele és mondtam, hogy sürgős ügyről van szó. ő idegesen azt mondta, hogy ő nem rongy, amit le lehet a szegről akasztani, őt,mindig csak elő ala rják rángatni. Szombaton behivattuk rtt, hogyha a lakásügyet nem intézi el, akkor nézze meg magát. Semmi látsza incs, hogy ő a munkások felé orientálódott volna, vagy hogy a Párt utasiását, követné. Baloldali frázisokat hangoztatott, de a ténykedése éppen az ellenkezőjét bizonyitotta. Papp Gyula: A legkisebb kommunista munkát sem lehet tőle elvárni Alkalmazkodó, a Nemzeti Bizottsági kérdést még jobban meg kellene nézni* Kizárását javaslom. Toldi János: Mikor be lett választva és fel,vo^t vetve, hogy polgármster legyen, mi Aliccsal már akkor ellene voltunk. Szőnyi ránk förmedt és igy semmit nem tudtunk tenni. Andó Gyula: Nem őszinte, kis olgári beállítottságú. Kizárását ja vasolom. Szabó József: Szemelctt tartottam a kérdéseknél és a Rajk üggyel kapcsolatosan mérlegeltem a dolgokat. Ugy kell kezelni, mint egy rajkistát. Kálmán János :Színészkedik , nem őszinte, mikor azt mondta, hagy a biróságon mindent letagadott és azt hitte, hogy ezt elhisszük neki. A földdel kapcsolatban, mikor Bottyán elv árs vagy Toldi elvtárs tett fel kér dést azt mondotta, nem volt bekapcsolódva a dologba, de arra visszaemlékezett, hogy mikor volt katona és deportálva. Kizárását javasoloml Omaszta L a .jos: Még szinésznek sem jó, mert belezavarodik a szeTepébe. Kizárását javasolom. / Behivják Márkuszt / Bottyán István: A M.B. mevizsgálta a kérdést és a következő megállapítást tette: Megvizsgálta elsősorban a mozgalmi időt és megállapította, hogy ott nem voltál őszinte és bizonyos kérdések nem lettek tisztázva. Ellentmondásba keveredtél és a látszat, hogy vannak dolgok, amikről nem szi vesén beszélsz. Még érdekesebb, hogy 1942-ben munkaszolgálatos lettél, de visszakerültél 13 h.nap után. Ez azért érdekes, mert te mint baloldali ás munkás is nyilván voltál tartva. Az egész magatartás ami megmutatkozott, hogy a Párthoz való viszonyod nem jó,nem őszinte. Az, hogy kispolgári szaémyekkel vetted körül magad és most azt mondod, hogy kizárnád őket, azelőtt pedig kiálltai mellettük. Amikor egyszer felszólítottak, egy pártüfey elin* tézésére, az$ mondtad, hogy te nem vagy rongy, amit le lehet akasztani a sx szegről. A továbbiakban pedig, amikor nagy volt a lakáshiány és mi a munkás káderek legjobbjait küldtük oda, hogy felfrissítsék a reakciós közigazgatás^ - nem jutottak lakáshoz. Ugyanakkor a fassiszták 5-6 szobás lakásokban terpeszkedtek. Igazoltnak látszik, hogy az egész mozgalmi munkád nem a mun-