MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1949
1949-08-04 31_a/14. őe. - 14/4
-A p* s* * t^. A megszervezés helyes módszerének biztosítására egy bizottság száll ki á kisterenyei üzemhez ahol 6 akna van és a helyszinen alapos tanulmányozás után a bizottság á munkaterv szerint augusztus 8-ig javaslatot tesz a Megyei Bizottságnak melynek elfogadása után Nagybátonyban, Mátranovákon , Petőfibányaán megszervezzük az üzemi pártszervezeteket az itt szerzett tapasztalatok alapján a járási bizottság mindenütt megszervezi az üzemi pártszervezeteket. A bizottság tagjainak Kudela József, ^ádasdi András és .Kálmán János elvtársakat javasolja. ismerteti, hogy az üzemi háromszög ülésén az üzemi párt titkár vesz részt, Salgótarjánban a Szervezési Osztályra beállitandó bányász-szervező vesz részt a kerületi igazgatósági háromszög ülésen. A Járási Biznttaág hn7, bán yász titkárt ál lítunk be aki a járáa *PT-in étén a bányáa?; pzemi pártszervezetek,irányítását végz i_é_s_m.nnk° j^Vr^it pnsnn^i, A háromszög ülés feladata, hogy az üzemvezetésben maga a munkásság is résztvegyen a szakszervezeten keresztül és az üzemvezetésben biztositsuk a párt ellenó'rzését. Az üzemi háromszög határozataiért felel-ős az üzemvezető ság, á szakszervezetis"'a "pártvezetőség. Az üzemi pártszervezet állandóan ellenőrzi a szakszervezeti munkát é és megfelelő támogatást nyújt nekik. Ismerteti Kudela elvtárs, hogy az üzemi pártszervezetek nél a 10-es bizalmi rendszer havonként fog változni. Hogy ez miképpen fog történni erről a ^egyei Bizottság a jövő megye bizottsági ülésen fog dönteni. .Helyesli, hogy az üzemekben kifogják épiteni a pártszervezet. Kudela elvtárs beszámolójához hozzáfűzi, hogy országos viszonylatban osztották-e ki mechanikusan a versenydija kat, vagy .csak megyei viszonylatban.' A versenydij kiosztással kapcsolatban be is-meri, hogy csúsztak be hibák. De a bányászok maguk értékelték ki bányásztársuk munkáját, és ők döntötték el, hogy kapjon e az illető illetve megérdemli e azt, hogy dijjazásba részesüljön. Megemlíti, hogy Zgyerka elvtárs is beszélt arról,hogy az üzemeken belül meg kell szervezni az üzemi pártszervezeteket. Mert a bányászok ha foglalkoznak is részben a termeléssel, nem politizálják át a kérdéseket. A versenydij kiosztással kapcsolatban neki is az az álláspont ja,•mint Bernczés elvtársnak. Az üzemi pártszervezet kérdéséhez elvileg szóljanak hozzá az elvtársak, I 1 egyenek javaslatokat, hogy hogyan szervezzük meg, hogy épitsük ki. Ismertessék, hogy mik azok a nehézségek amik felvetődnek az üzemi pártszervezetek meggzervezésében. Mert túlságosan belemegyünk az üzemi és résulet kérdésekbe, háttérbe toljuk, a főkérdést az üzemi 1 pártszervezet megszervezését. Kálmán János^:-^ Megállapítása az, hogy ahogy az osztályharcf alura^ o* t^ ^y^^^odikj^gy hanyagoljuk a bányászokat. tenczés Béla: Hermann Ferenc: Bottyán István: >>• »• TI ^ Megyeházi Lajos A regisztráltakkal kapcsolatban az a megállapítása, hogy ezek a községi szervezetnél nem fognak pártmunkát végezni. A csucsvezetőség munkakörével nincs tisztába és erre vonatkozólag felvilágosítást kér Kudela elvtárstól. Ismerteti az elvtársakkal, hogy«vannak olyan helyek ahol az asszonyok is az üzemi pártszervezethez tartoznak. Kérdezi, hogy ezeket leválasszák-e az üzemi szervezettől. Példának hozza fel a Salgói pártszervezetet.