MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1949
1949-07-25 31_a/13. őe. - 13/227
Vagy pedig forditva. Mert nem mindenütt kapcsolódnak be az ifjúsági szervezetek a VIT. előkészületeibe. Például: A dejtári fiatalok igen nagy lelkesedéssel készülnek a VIT-re de csak az EPOSz. ifjak és igy a VIT. olyan képet nyer, mintha ez csak EPOSz. ifjak találkozója lenne, mert a többi dejtári fiatal nem tartja magáénak a Világ Ifjúsági találkozót. A Zagyvapálfalva Központi műhelyben is készülnek a fiatalok a VIT-re. Ajándékokat készitenek és eddig még nem tudják, hogy azt kinek kell eljuttatni. T e hát az erre vonatkozó utasitást meg kell nekik adni. \Selypen is készülnek a VlT-re. Ahol egy kicsit tul lőttek a céloil, mert tul sok ajándékot készitenek. Ebből is kitűnik, hogy az ifjúság csupán az ajándékok készi-^ tésével van elfoglalva és ugy gondolják, hogy az ajándékok elkészítésével máris eleget tettek a VIT. előkészületi munkálatainak. Tehát ezen változtattni kell és feltétlen ismertetni kell az ifjúsággal a Világ Ifjúsági Találkozó politikai jelentőségét. Nem-ért egyet Nóvák elvtárssal abban a kérdésben, hogy az EPOSz. ifjak nem tudják a csépiési munkálatok miatt elvégezni az 5 napos VIT. szemináriumot, mert bebizonyosodott az, hogy a legnagyobb dolggidőben is megtudjuk falusi tömegeinket mozgatni ha helyeaen-fogjuk meg a kérdést példa erre a választás. Helytelennek tartja, hogyha VIT. csak az ifjúság magánügye és a felnőttek nem érdeklődnek különösképpen a VIT. iránt. Szükségesnek tartja, hogy a ^egyei Bizottság az egész megye területén mozgósitsa a tömegeket és ismertesse a VIT. jelentőségét. Bejelenti, hogy az úttörők is készülnek a VIT-re és nem veszi észre, hogy aludnának. Helyesnek tartja, hogy az állomásokat dekorálják ami igen jó propaganda lesz a 'tömegek felé. De ki kell dekorálni a SZÍT. helyiségeket, a községházát stb. hogy mindenütt érdeklődést keltsenek a^ VIT. iránt. Kéri, hogy a Megyei Bizottság legyen se.gitségére az if£u ságnak, minden megye, bizottsági tag a saját vonalán. Ismerteti, hogy mindenütt készülnek a VIT-re ugy kultur, mint sport vonalon csak éppen politikailag nem foglalkoznak kellő mértékben a VIT. jelentőségével, legfontosabb kérdés most az ifjúsági röpgyülés megszer- ' vezése ahol ismertetni kell az ifjúsággal azt, hogym milyen nagy politikai jelentősége van annak, hogy a Világ ifjúsági találkozót Magyarországon tartják. Észrevétele az, hogy az arató brigádok sincsenek politikailag kellő képpen kihasználva. Kéri, hogy már most készitsék elő tervüket, hogy a megyénkbe érkező gyarmati fiatalokat hová akarják elvinni.! Azokat a községeket értesitsék, hogy azok kellőképpen j tudják őket fogadni. Propaganda és szervezési vonalon jobb munkát kell kifejteni. Meg kell kezdeni az állomások, üzemek, SZÍT. és EPOSz. helyiségek dekorálását, hogy mindenki lássa azt, hogy mire készül Itt az ifjúság. Térzenét kell szervezni, úgyszintén éneklő brigádokat akik ugy a városban, mint a falvakban és községekben a VIT. megnyitása előtt esténkint mozgalmi dalokat énekelnek. Pontos az Is,hogy a sajtó kellő mértékben foglalkozzon a VIT-tel, hogy minden dolgozó ugy üzemi, mint falusi dolgozóink tudomást szerezzenek a VIT-ről. Ünnepélyes keretek között kell megválasztani a VIT. küldötteit. Igen nagy súlyt kell helyeznünk Szlovákiából jövet megyénk területén átutazó fiatalok fogadtatására is. Pala Károlyné: