MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1949
1949-07-05 31_a/13. őe. - 13/189
- 2 Az üzemi háromszög foglalkozott még a sorozatos üzemi zavarokkal és a termelés kieséssel. A Pártvezetőség nem elemezte ki ezt a kérdést, de arra jutottunk, hogy ezek a hibák abból adódtak, hogy nem törődnek kellőképen az üzemekkel. Mivel pár konkrétum felmerült egyesek ellen, elhatároztuk, hogy fegyelmi utón eltávolítjuk az illetőket a gyár kötelékéből. Sorozatos az üzemeknél a g ondatlans ágból ercdő_géptörések, m elyek szabotázs j ellegűek., Gondatlanság....és a'^n^ml;örődömsé"g_emiek_az_Őkozó ja. -—Kö^HTTTögy mindenTrombolás és törés a Gazdasági üzemben Öszpontosul.... PeTdáképeh emliti, hogy egy esetben mikor 2 órás áramszolgáltatási zavar volt a G.sz.ben az egyik kemgnce hűtőberendezése kiégett, felirták rá, hogy hibás,, ennek ellenére a kemencét begyújtották és a gerenda, mely közel volt hozzá begyulladt az erős hőtől, veszélyeztetve volt az egész Gazdasági üzem tetőzete. Ugyan ebben az üzemben de másik helyen beállitottak egy motort mely szintén tönkrement. Ugyancsak ebben az üzemben történt, hogy beállitottak egy edző kemencét , melyet kipróbáltak és gondatlanság követkestében begyuj tásnál robbanás állott be. Az a meglátása, hogy be]e tartozik ez a mester is abba a gondatlanságból eredő szabotázs szerű hibákba, mely a Gazdasági üzemnél sorozatosan t-ötténik. Az áramszolgáltatási zavarok abból következnek,hogy a cégjelzett erősségű motorok nem birják el azt az áram erősséget, mint, amely rá van irva. Ki kellett volna próbálni ezeket a motorokat, hogy elbirják e azt az áramerősségét, amely szükséges.Ezek a motorok két havonként kiégtek. Sok esetben a kapcsolótábla nem birja az áramerősséget és sorozatosan vannak hibák ezen a téren,is. Bejelenti, hogy már történtek a kapcsolótáblán átalakítások. A fűmühely vehetősége nem gondoüt a rossz kapcsolótáblák megjavítására. Közli, hogy a múlt évi 3 00 motorral szemben, 700 motor van a gyárban ezzel szemben a karbantartási részleg nem emelkedett. A meglévő szakemberek munkája nem arra irányul, jio gy a mo torokat átn ézzék, hanem a kiége t motorok javitásávál vannak clfoglalka .. Ezek az üzemmeT kapcsolatos panaszokT"" Foglalkozik az üzemi háromszög,a termekés kérdésével. Hogyan és milyen módon teljesítettük az előirányzott termelést. Globálisan valamennyi üzem teljesítette a termelési előirányzatot, kitéve az acélöntödét, itt még globálisan sem teljesítették a termelési előirányzatot. A 3 éves terv,keretén belül semminemű beruházás nem volt, 75 élsres gépekkel ±dolgoznak. Az öntöde a túlterhelt elő irányzatot az elav-ult gépekkel teljesiteni nem tudja. AaJ^ntődé ben a hangulat n em kielégit ő, mivel 70-80 fo-d flormáYA L dolgoznak "; " tízemene'b belül a Szakszervezeti világ kongresszus alkalmával felajánlásokat tettek a termelás és a selejtcsökkentés terén. Egyes helyeken az előirányzatot nem érték el, ellenban vannak olyan üzemek, ahol az előirányzatot tulléptéu. Azért,nem tudjuk a tervét részletében teljesiteni mert a Kohóipari Központ Kereskedelmi Osztálya más termékek lehivását eszközli, mint ami elő van irányozva.