MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1949
1949-05-09 31_a/13. őe. - 13/131
- ,2 • A bányászok között rossz a hangulat, mely a rossz fizetések; nek tulajdonitható. Bejelenti továbbá, hogy a Zagyvapálfalvai uttőrőzenekar kin volt Szobon, megjelenésük nagy szeretetet és nagy tetszést váltott ki a lakosságból irántuk, más községeket is meglátogattak ezek a fiuk és minden hol szeretettel fogadták őket. A Szobi járásban Márianosztrán bucsut terveztek vasárnapra amely meg jtzavarta volna a gyűlésünket, de kérésünkre elhalasztották, ugy hogy komolyabb veszély ezen a téren nem tapasztalható. Csak,azoknak volt rossz, akiknek egy-egy ilyi bucsu pénzt jelent, azok zúgolódtak. Váinosmikolán dolgozó;kiküldött elvtársak jól dolgoznak a kapott instrukciók után. Általában az elvtársak jó munkát végeznek, a kis gyűlések jól meg lettek szervezve és a hangulat is igen lelkes volt. Suttogó propagandával nem találkoztunk. A vállasztási nagy gyűlések is igen jól sikerültek. Az anyák napja minden községben meg volt tartva, na y érdekl lődés mellett. ]ernecebarátiban a tanitó nem megfelelő levelet Íratott a gyermekekkel az anyák napja álla Imából, egyet fel olvasott a M.B. tagjainak és valóban helytelen volt, hogy teljesen politikai tárgyú levelet Íratott. Általában jól sikeiültak az anyáknapja . elmúlt héten 81 kis gyűlést tartottunk, más Pártoktagjaival, tanítókkal, jegyzőkkel. Általában 40-5Q-80 fő ve.t részt ezeken a kis gyűléseken. Nógrádverőcén 52 értelmiségi vett részt a gyűlésen. V:'nioskikolán és Szobon is igen szép számben vetek résat a gyűlésen. Versenyszerűen készülnek a vállasztásra a szobi kisiparosok hogy ki tud nagyobb eredményt felmutatni az agitációs munka végzésében. A kis gyűléseket^kis Megbeszélések alapján fogjuk megszerveí ni. Az agitációs munka a járás területén folyik. Vámosmikolán szépen haladnak az agitációs iskolán. Kemencén folyik az agitációs munka. ..agybörzsönyben a MÁLLgRD. nem fizeti rendesen a dolgozókat, felhivtuk, hogy sürgősen intézzék el ezt az ügyet. Pala Károlyné: Az egész Szécsenyi járásban a hangulat jó. Május 1-óta nem eseüt vissza a hangulat. A reakció szervezetlenül lép fel a járás területén. Az agitációs munka a járás területen jax* vult. Nagyobb mértékben bevontuk a kemzeti Paraszt Pártot és a Kisgazda Páifcot a munkába. Az aynák napja általában mindenhol jól sikerült. Oczel elvtarszak Romhányban tartott gyűlése is, jól sikeifitnek mondható. Úgyszintén Alsópetény, Rézsa, legénd és ^ereske községekben a gyűlések jó hangulatban folytak le. A járás területén általánossá vált a búcsújárás és 14-re és 15-re szintén bunzsujárást szerveznek. Általában a hangulat jó és nen észlelhető különösebb megraozflulás a reakció részéa ről. xegállapitottuk,.hogy a búcsújárások szervezése nem a papoktól indult ki.