MDP Nógrád(-Hont) Megyei Választmányának (1954-tól Pártbizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1956

1956-09-20 31_a/11. őe. - 11/46

r 12 ­helyenkánt meglévő viszályokra, amelyek a dolgozok által felvetett kérések, illetve követeléeek el nem intézéséből származik. Annál is inkább szükséges ez, mert az utóbbi időben is tapasztaltuk olyan jelenságeket, hogy a gazdasági vezetők a munkatörvény könyv ellenéi­re sem intézkednek a dolgozók jogos sárelmeinek kijavításáért. Pártszervezeteinknek, pártbizottságainknak határozottabban szembe kell szállni az egyes üzemi bizottságok elnökei és vállalati igazgatók között helyenként meglévő összefonódások ás esetenként if üzemi bi­zottság etlnökei részéről tapasztalható megalkuvás ellen. lert van m^g ma is példa rá, hogy egyes ÜB. elnökök a dolgozók érdekvédelmi jogaiért nem szállnak következetesen sikra, sőt helyenként afelsőbb szakszervezeti vezetők ilyen irányú észrevétele ellen reis igyekez­nek az igazgatóké, vagy más gazdasági vezetőket kimenteni a felelő­ségre vonás alól. Ennek aztán az azerddméaye, hogy a dolgozók, vagy nem merik fel vetni azután meglévő problémáikat, vagy mint volt rá pina a borsosberényi állami gazdaéágban a dolgozó johos kérésivel a felsőbb szakszervezeti szervhez fordult, de levelében megjegyezte, hogyha ki is mennek a helyszínre az ügyet vizsgálni ne említsék a levél Íróját, félve az esetleges következményektől. pártbizottságainknak és pártszervezeteinknek az emiitett hibák ás hiányosságok kiküszöbláeével fokozottabban kell ráirányítani a szak­szervezeti szervek figyelmét a szakszervezetidemokrácia kiszélesí­tésére, a szakszervezetek szervezeti életének megjavítására. A szakszervezeti demokrácia kiszélesítése, fejlesztése érdekében pártbizottságainknak és pártszervezeteiknek ugy kell irányítani a szakszervezeti szervek tevékenységét ás nekik is ugy kell tevékenyked­ni ök, hogy az üzemekben olyam mégkör alakuljon ki, hogy a dolgozók bátran elmondják birálő megjegyzéseiket, javaslataikat, ugy a szakszer­vezeti munkát, mint más, egyéb kérdéseket illetően is. Különösen fon­tos, hogy pártbizottságaink ős pártszervezeteink ráirányítsák a szak­szervezeti szervek figyelmég és ők magukis alaposan tanulmányozzák a SZOT IX. teljes ülésének anyagát, ho&y adjanak tanácsokat, segít­séget a szakszervezetek helyi szerveinek a IX. ülésen hozott határo­zatok helyi végrehajtásához, hogy jobban becsüljék meg a szakszerve­zetekben dolgozó kommunistákat és ahol ez még szükséges küldjenek még több fejleit párttagot a szakszervezetekbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom