MDP Nógrád(-Hont) Megyei Választmányának (1954-tól Pártbizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1953

1953-12-03 31_a/8. őe. - 8/225

- 12 ­Xl5 Nagy hiányosság mutatkozott meg akkor, amikor a mezőgaz­dasági kérdést kellett tárgyalni., ügy néztek ki ezek a szemináriumok, mintha valami gazdasági szaktanfolyamon vettek volna részt. Beszéltek itt a silózásról, a tr•'•­gyázásról, csak éppen arról nem amiről'kellett volna. Mi ezt fölismertük, persze nem egészen idejében. Biztosítjuk az ellenőri hálózatot az összes szemináriumok­ra - bele értve a DISZ politikai köröket is. Az ellenőrök részére is tartunk megbeszélést. Eddig például olyan problémák vetődtek fol, hogy az ellenőrt leküldték külön­böző szemináriumokra, azonban csak ott tudta meg, hogy milyen anyagot fognak tárgyalni. Föltétlenül szükséges, hogy az ellenőröknek biztosítsuk azt az anyagot^ amit a hallgatók tárgyalnak, hogy rendesen tudja ellenőrizni azt. Pl. előfordult olyan eset is, hogy az ellenőr más­képpen magyarázta a hallgatóknak az anyagot, mint a propa­gandista, , As elmúlt évben és ez évben is rendszeresen megtartjuk a tömegpropaganda előadásokat azokon a napokon, amikor ok­tatás van - a pártonkívüli dolgozók részére. Az elmúlt évben ezeken az előadásokon 150-160-an vettek részt. Ebben az évben is szép számban vesznek részt ezeken az előadáso­kon. Pl, tartunk előadást a föld keletkezéséről, vagy a csillagokról. Ezeket az előadásokat tanárok, vagy tanitók szokták meg­tartani. Vettek föl itt egy hiányosságot a. ­,;í egyebizott­ság felé, hogy ezek a tanitók nem Nógrád megyébőj jönnek el hozmán, hanem Hevesből, A Megye Tanács már sokszor megígérte azt, hogy Nógrád megyéből fog biztosítani tani­tókat, de eddig ez móg nem törtónt meg. Szeretnék még foglalkozni az Előadó Iroda és az Elméleti Tanácsadó munkájával, amit a jelentés megállapit, htbgy elég gyenge. Nem értek egyet a jelentéssel, amikor ugy állapítja meg, hogy a fő hibát abban látja, hogy a Pártok­tatás Házában nem volt megfelelő káder. Tudtommal most már a Pártoktatás Házában van megfelelő káder és még sincs ja­vulás. Én a fő hibát abban látom, hogy a Megyebizottság Agit.Prop osztálya nem foglalkozott megfelelően az Előadó Iroda egyes tagjaival, egy esetben emlékszem, hogy egy esetben lettek összehiva az Előadó ^roda tagjai. Az Elméleti Tanácsadó munkájánál is az a hiányosság, hogy ' hiányzik a Megyobizottság Agit.Prop Osztályának a segit­tő és ellenőrző munkája. Megalakultak a különböző szakcso­portok, de meg kell mondani, hogy nem sokat végeztek. Egy esetben, is értesítettem a Pártoktatás Házát ? hogy ér­tesítsék ki a szakcsoport tagokat, hogy megbeszélést fogunk tartani A n föl is készültem a megbeszélésre, de nem jelent meg senki sem. De meg kell mondani, hogy nem is adnak munkát az Előadó Iroda tagjai részére. Szetetnék még foglalkozni a propaganda munka és az agitá­ciós munka közötti viszonnyal, A propaganda munka megja­vitása különösen fontos az agitációs munka megjavítása szempontjából is. Gyakran fölvetődnek üzemekben - és már választmányi ülésen is - hogy nem tudnak megfelelően foglalkozni a pártoktatással, a propaganda munkával, mert. le vannak foglalva a tervteljesitésere való mozgósítással^ Elfelejtettük, hogy a termelési munka vitele agitáció és propaganda munka megjavítása nélkül lehetetlen,. En azt hiszem, hogy fel k~ll számolni ezt a visszás helyze­tet, és a pártbizottságok is világosan lássák, hogy a ter­melési agitációt a propaganda munka megjavitása nélkül meggi

Next

/
Oldalképek
Tartalom