MDP Nógrád(-Hont) Megyei Választmányának (1954-tól Pártbizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1953

1953-10-22 31_a/8. őe. - 8/187

- 21 -. erre választ most nem tudok adni, megfogjuk nézni. Holló elvtárs hozzászólásában helyesen emiitette meg a fiatalok nevelése terén mutatkozó hibákat. Amit a Iipták elvtárs mond, hogyezen a téren vannak eredmények, azon­ban ez kevés. Nem véletlen az ; hogy a papok szerveznek a községekben a fiatalok részere mulatságokat. Ezzel kapcsolatban azt javaslom, hogy a megyei választ­mány utasítsa a megyebizottságot arra, hogy tűzze a leg­közelebbi választmányi ülésre a DlSZ-nek a fiatalok kö­zött végzett munkágát. És azt javallom, hogy ebben a mun kában vegyenek részt a választmánynak az egyes tagjai, is. A hozzászólásokban elhangzott birálatok a jelentés hiá­nyosságát illetően helyesek voltak, amivel teljes egé­szében egyetértek. Nem sikerült eléggé megmutatni azt, hogy az elmúlt 2 hó­nap alatt a Megyebizottság milyen tevékenységet fejtett ki a legutóbbi választmányon hozott határozat végrehaj­tása érdekében. A választmányi ülés óta elvtelt 2 hónap rövid ahhoz, hogy a hozott határozatot maradéktalanul végre hajtottuk volna. Napirendre tűzését azonban szükségesnek tartottuk azért, hogy egyrészt beszámoljunk* a válás-ztmnykak, hogy ezideig mar mit tettünk annak megvalósításáért, másrészt hogy útmutatást segitséget kapjunk a további munkánkhoz. Ehhez az elhangzott hozzászólások segíteni is fognak. Azok az eredmények, amiket a KV. határozata végrehajtá­sában elértünk, üteme lassú és korántsem kielégítő.Az llettj hogy a jelentésben is fölsorolt még mindig fen­álló hiányosságok fékjei a nagyobb eredmények elérésénél ik legnagyobb hiányosság még mindég a politikai tömeg­munkánk területén van. Bár a tsz. megszilárdítása terén vannak komoly eredmé­nyek, azonban a bányák tervének teljesítésében /amiró 1 a másik napirendnél lesz szó/ és mint egyik legfontosabb terület az őszi mezőgazdasági munkák végzésében súlyos lemaradás van. Falun a békekölcsön rossz tapasztalatai mellett, az őszi munkák végzésénél komoly lemaradás bi­zonyltja, hogy a kormányprogramra hatalmas kedvezményeit nem sikerült a parasztság felé megfelelően tudatosítani, nem tudtuk a kivánt mértekben azt fölhasználva jelentősen megjavítani a tömeg kapcsolatát és ezen keresztül eredmé nyesen mozgósítani a dolgozó parasztságot az őszi mező­gazdasági munkákra. • Az árpavetési tervet edd ig 64- %-ban f a rozs vetést 74- jS-ban és a buzavetést mindössze 29 %-ban teljesítettük csak. Ennek a komoly lemaradásnak a jelentőségét föltétlen kell, hogy lássa a vála&ztmány is. iíej*t bár az idén bőtorraés volt ez azonban nem nyugtathat meg, amikor ilyen nagy a le­maradás az idei vetésnél - mert az elmúlt évben sem tel­jesítettük vetési tervünket és igy még a botermés is csak kevésnek számithat. Most a veszély még nagyobb, mént a tavalyi vetés terv teljesítésnél is jobban levagyunk marad­va, ami azt jelentig hogy egy jó termés esetén is nem lesz-' nek kielégitő eredmények, A kormányprogramm megvalósítá­sánál, az ipari tervtel jesitése mellett a mezőgazdasági munkák tervének teljesítése elengedhetetlen követelmény. Tehát ezeknek a lemaradására kell a közeli napok jó idő­járását felhasználva minden erőt mozgósítani - ugya part­bizottságok, mint a tanácsok részéről 7 és ehhez kérjük a választmány legmesszebbmenő segítségét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom