MDP Nógrád(-Hont) Megyei Választmányának (1954-tól Pártbizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1952

1952-05-17 31_a/7. őe. - 7/50

5o - 7 ­| ink egyes aszort vesetői nem foglalkoznak u; ; ;y az alapszervezet vezetői: 1 tagjaival, ahogy kellen . M«gyénk területén a 3 hónapos munkaterv ideje alatt elértük, hogy tag­ságunk 8o, de márciusban 9° %-ban részt v«tt a taggyűléseken, AZ oktatás­ban pedig 35-4-0 %-ban vesznek részt. Itt különösen az utóbbi hetekben mutatkozik csökkenés, amit .járási pártbizottságaink azzal igyekeznek magyarázni, hogy a tavaszi munka miatt van. -Sz elvtársak nem áll ig; . A hiba ott van, hogy bár igen sokat foglalkoztunk az oktatási munkával, de pártszervezeteink nagy részénél még ma sem értik a jelentőségét. A hiba fóképpen ott van, hogy nem tanitottuk eléggé alapszervez'-'teinket, • hogy hogyan szervezzék és irányítják a pártoktatást és nem mutattuk meg számukra, hogy mennyivel könnyebb a párttagság, aktivizálása, ezen keresz­tül a munka végzés-;,ha párttagságunk tanul. Most arra fogunk törekedni, hogy a tavaszi munka lényeges beindulása után sem legyen lemorzsolódás • a politika iskolákról. ^M Lányos z is, hogy a DI3Z s t tagságának csak 19 jS-a tanul. mek oka, hogy járási pártbizottságaink annyira nem foglalkoztak a Disz­szervezetek oktatási munkájával, hogy az általuk átadott propagandistákat sem ellenőrizték, hogy azok rendszeresen tanuljanak és felkészüljenek az lőadásokraf de segitenek szervezni is a DISZ-nek az oktatást Általános probblémánk volt a múlt évben a propgandisták felkészülésével és a pro gandista szemináriumokkal is. 8s megmutatta számunkra azt, hogy az ós szel amikor a propgandisták kiké-pzése folyt nem forditottunk < . ondót a propagandisták kiválasztására és most ez különösen-a politikai iskolák színvonalánál mutatkozik meg. Pontos feladatunk lesz a köv ' ő 3 hónapos munkaterv ideje alatt, hogy •^M a politikai iskolák hallgatóival ugy foglalkozzunk, hogy közülük a leg­jobbakat, akik arra alkalmasak propagandistákká neveljük, mert . nben B őszi oktatás ' .dulásánál sokkal nagyobb probblémáink lesznek. Javulás mutatkozott a tag és tagjelölt fölvételnél is a 3 hónap alatt. Felvettünk összesen 635 tagjelöltet, és 648 tagot* Hiányosság'volt azon­ban, hogy a kiválogatás nem minden esetben volt jó, amire szintén a járá­i titkárok osszágos értekezletén Kovács elvtárs hivta fel a f ..lünket x De fenn állt az a hiba is, miután állandóan szorítottuk a tag és tagjelöl fölvételt, hogy pártépités alatt még a járási pártbizottságaink is csak £ tag és tagjelölt fölvételt értették, s ennek következtében a Fart előtt álló általános feladatokról clszakitva foglalkoztak* Kedves elvtársa..! Hegpróbáltam röviden beszámolni a háromhónapos munkaterv végrehajtásáról, azonban inkább a főkérdéseket igekeztem felvetni, ami leginkább, megmutat­ja az elvégzett munkát, s az általunk elkövetett hiányosságokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom