MDP Nógrád(-Hont) Megyei Választmányának (1954-tól Pártbizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1952
1952-11-06 31_a/7. őe. - 7/223
223 - 2 A pártoktatás beindulásánál a hallgatók az első foglalkozásokon igen sokat beszéltek arról, hogy mit jelent számunkra ugy a tanulásban, mint a munkában a Kongresszus anyaga. Többen elmondották, hogy még jobban dolgoznak és még nagyobb felelősséggel fognak hozzá a tanuláshoz. De az érdeklődést bizonyitja az is, hogy az elmúlt hetekben egyre több dolgozó érdeklődött afelől, hogy mikor fogjak feldolgozni a pártoktatásban a Kongresszus anyagát* Sztálin elvtárs müve, a Kongresszusnak mint világtörténelmi eseménynek A hatása, valamint a kongresszuson elhangzott referátumokban kifejtett cél\ kitűzések széleskörben való megismerése, nagymértékben segitette elő, hogy szénbányászatunk termelése a több hónapos stagnálás után felfelé Ívelést m utat, vagy az, hogy a mezőgazdaság területén a dolgozó parasztok lelkesebben dolgoztak amely az Őszi munkák jobb, gyorsabb elvégzésében, a begyűjtés eredményeiben, a pártszervezetek aktivitásában is megmutatkozott* I Meg kell elvtársak mondani, hogy ez a lelkesedés és nagy érdeklődés a Kongresszus anyaga iránt nem. vonatkozik általában a vezetőkre, a funkcionáriusokra* Egész sor felelős pártfunkcionárius van akik még nem is olvasták a Kongresszus anyagát, legtöbbjük csak Malenkov elvtárs beszédéig jutott el. Csak egy néhány példát szeretnék elmondani pl: Zeke elvtárs a pásztói füg\ getlenitett párttitkár nem is tud arról, hogy Sztálin elvtársnak cikke | jelent meg a "Szocializmus közgazdasági problén&ról". " """ \ V agy a szecsényi Járási Bizottságon a Járási Bizottság tagjai ugy vélekeá\tek, hogy tudták, hogy ugy is fel lesz az anyag dolgozva a pártoktatásban, de ehhez hasonló példák vannak még más Járási Bizottságon és más területen <is. Miből származnak ezek a hibák? A hibák gyökere a mü és a Kongresszusi anyag jelentőségének megnem értésében, a marxizmus—leninizmus elsajátitásának, tanulmányozásának lebecsülésében van. Minek másnak lehetne nevezni azt a megengedhetetlen magatartást ahogyan pl: a szecsényi Járási Bizottság osztályvezetői viszonyulnak a tanuláshoz. Megkérdeztem tőlük, hogy az elvtársak hogyan tanulnak és hogyan veszik ki a tanuló félnapjukat. Minden, különösebb bánkódás nélkül elmondták, hogy ők bizony a sok munkától nem érnek rá tanulni és igen ritkán veszik csak