MDP Nógrád(-Hont) Megyei Választmányának (1954-tól Pártbizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1952
1952-11-06 31_a/7. őe. - 7/214
M 2e 2. napirend. Hozzászólások. B<máth elvtárs beszámolójában felvetetté, hogy a tömé szervezetekre is nagy feladat hárul. En szeretnék az MNDSZ. nunk-'jávai foglalkozni. Kekünk nem sikerült még az asszonyokat kellő számba bevonni a T3ZCS-be és még kevésbé sikerült őket bevonni a vezetésbe. Nagyon kevés TSZCS-inkben a női brigádvezető. Még mindig nem tudtuk elérni Rákosi elvtársnak azon szavát, hogy a mezőgazdasági munka női munka és ezáltal a nőknek a széles rétegét bevontuk volna a TSZCS-kbe és a vezetésbe. Mint a Párt és a Miniszter Tanács közös határozata kimondja, 1 I nőknek 50$-át be kell vonni ebbe a munkába, mert a nők az állatokkal sokkal jobban tudnak bánni, mint a férfiak. Ezt bizonyltja a Palotési TSZCS. is, ahol a nők jobb eredményt tudtak elérni aint a férfiak. De példa erre a Pásztói TSZCS-ben dolgozói Rigó elvtársnő is, aki igen jól dolgozik és példa a többi dolgozók előtt is. Az MNDSZ. előtt álló igen fontos feladat, hogy a TSZCS. tagek feleségeit bevonjuk a TSZCS-be és téli oktatásba is minnel nagyobb számmal vonjuk be őket. Eddig 84 tszcs', tagunk tanul, de ez még mindig kevés. Szeretném itt felhivni a párttitkár elvtárs figyelmét, hogy feltétlea nézzék meg, hogy hogyan dolgozik a falusi MNDSZ. szervezet és tanitsa meg a falusi MNDSZ. szervezeteket, hogy hogyan foglalkozzanak a TSZCS-ben dolgozó parasztok feleségeivel. A Bernáth elvtárs által felvetett kérdések, ami a TSZCS, munkafegyelmét illeti, a Szécsényi járásban 4 termelőszövetkezetet felülvizsgáltunk, hogy mi az oka a munkafegyel lem lazaságának. Ennek egyik oka az is, hogy a tanácsok részéről igen felelőtlen Ígérgetések történtek. Ez azt eredményezi, hogy a csoporttagoknak egy része ugy érzi, hogy ők be vannak csapva, mert megigérték nekik, hogy kapnak ezt, kapnak azt és végül mégsem kaptak semmit. A másik dönti hiba a pártszervezeteket illeti, bár a pártbizottság is felelős érte. A pártszervezet gyeage munkájának tudható be, hogy laza a munkafegyelem. Megtörtónt olyan dolog is, hogy harmadába szedik a burgonyát - erről a rendőrsé., utján szereztem tudomást - s amikor ennek tudomására jutottam összehivtam őket röpgyülósre és megmagyaráztam hogy ez-azért sem holyes, mert ezzel elsősorban saját magukat kárositják meg, másodsorban pedig az államot. Vagy megtörtént egyes TSZCSben az, hogy a kocsisoknak lOOPt-ot fizettek napszámba a többi tagság rováséra és amikor megmondtam nekik hogy ez milyen helytelen azt válaszolták, hogy máskép nem kapnak kocsit. A hiba annak tudható be, hogy a mezőgazdasági osztály gazda nélkül volt és a munkatársak fiatalok, uj dolgozók Szoó Béláné : Tőth elvtárs: