MDP Nógrád(-Hont) Megyei Választmányának (1954-tól Pártbizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1951
1951-06-01 31_a/6. őe. - 6/48
- 20 titkár de Nádasai elvtárs egyszer sem beszélt velem.Az elvtársak részéről is van hiba az, hogy nem érnek rá a fiatalokkal foglalkozni, nem szentelnek arra időt ha feljönnek, hogy foglalkozzanak velv . :g/történik olyan eset is, hogy az"őrség különböző indokoknál fogva nem enged be, holott igen fontos és sürgős dolgokat kellene megbeszélni. Gyárfás elvtárs kihangsúlyozta azt, hogy mi a szooiali.zmus építését megtudjuk gyorsítani nemcsak politikai képzés szükséges, hanem szakmailag is fejletteknek kell lenni. Mi 1950 tavaszán az MND3Z-től javasoltunk egy elvtársnőt egy éves mezőgazdasági szakiskolára, az elvtársnő meg is lett nézve, tiszta volt a múltja, származása csak a Megyebizottság Káderosztályának a jóváhagyása lett volna hozzá szükséges ahhoz, hogy elmehessen de a káderosztály nem tette meg, mert ott volt egy olyan egyén aki nem az elvtársnőt nézte benne, hanem a nőt. Mielőtt még rátérnék a hozzászólásra meg kell mondani,hogy amikor Kovács elvtársnak a Szabad Népben megjelent cikkét elolvastam én ugy néztem, hogy minden ráillik a járásunk területére és itt saját magunk felé kell felvetni a felelőé ség kérdését, és itt szeretnék rátérni a vezetőség választás kérdésére is, amiről Gyárfás elvtárs is beszélt. A beszámolóban Gyárfás elvtárs kihangsúlyozta, hogy a járásunk területén a titkárok mind nyilas tagok, katona tisztek voltak és alig van közöttük aki becsületes dolgozó. Itt meg kell mondani, hogy itt a Megyebizottság követte el a hibát, mert kivitték a JE tagjai közé, hogy lelesztek váltva és ezek természetesen igy végezték a vezetőség vála3J tásokat. Akik dolgoztak ugy mentek ki a terül étre,hogy több kiszállásom legyen, hiszen ugy is leleszek váltva* A hibát, hiányosságot tehát mindjárt itt kell keresni,és mind ezeket követték azok a hibák, hogy bekerültek kerrieristá!-: uyilasok és amikor a párttitkár DE ga is nyilas volt hogyan merte volna felvetni azok felé akik nem tiszta múltú elemek, azok felé fel se merte vetni.Amikor felelőségre vontunk egy-egy titkárt aiocor azt felelték, hogy honnan tudjam én azt, hogy az a vezetőségi tag továbbszolgálatos őrmester volt. A másik kérdés, hogy a munkás osztály,megnövekedett a mi járásunk területén is és a rendes dolgozók között bekerültek osztályidegen ellenséges elemek, katonatisztek. 'Elvtársak nekünk az a tapasztalatunk, hogy ezeket a munkahelyen mind brigádvezetőnek, csoportvezetőnek, vagy más területre tették dolgozni. Bekerültek azért is, mert magában a Bányaigazgatóságon is vaunak olyanok akik nyilasok voltak, önkéntesek voltak és ugy vetik fel a kérdés pld.-a bányaigazgatóságon, hogy nincs tisztába a dolgaival, mert nem tudják, hogy mikor teszik ki őket. Meg kell mondani, hogy itt súlyos hibát követtünk el mi is, mert a hibákat opperativan nem orvosoltuk, vagy pedig az illetékesek felé nem tártuk fel. Meg kell mondani azt is, hogy a Járási Pártbizottságon is van olyan elvtárs aki nem tudja, hogy mi neki a közvetlen feladata és meg kell mondani, hogy ilyen műnk társakkal jó munkát végezni nem lehet. Az egyéni fo cozással kapcsolatban meg kell mondani,hogy ahogy a Párt Megyebizottsága foglalkozik a Járási Bizottságok funkcionáriusaival, ugy foglalkoznak azok az alapszervezet vezetőségével. Szeberényi elvt.: Takács Vilmos :