MDP Nógrád(-Hont) Megyei Választmányának (1954-tól Pártbizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1950
1950-12-15 31_a/5. őe. - 5/51
® - 10 évi tervüket. Párté;>ités területén eddig 15 jól dolgozót javasoltunk tagjelöltnek és 8-at javasoltunk tagnak, Á megindult politikai iskolákon erős passzivitás mutatkozik, az elvtársak nem akarnak hozzászólni és ez különösen a középfokú mskolán mutatkozik meg. Irányt veszünk a feltérképezésre és a kétlaki élet megszüntetésére, ígérem, hogy a kongressztissal kapcsolatban mindent el fogunk követni, hogy az méltóképpen sikerül. jön. G-erst János: A gyárfás elvtárs által felvetett hiányosságok a^mi műnk kánkban is megmutatkoznak. Én, mint a megyei tanács feje, szintén hibákat követtem el, elsősorban ott, hogy nem vetettem fel a KB előtt munkám nehézségeit. Nem vet.- tem fel minden egyes alkalommal a szoros kapcsolatot a MB-gal. Ebből adódott, hogy eddigi eredményeink láttán,melyet a Párt segitségével értünk el - önelégültek lettünk és Ugy gondoltuk, hogy hiányos ellenőrzéssel^is el tudjuk végezni a feladatokat, központi szervezéssel. Azonban a tapasztalatok azt mutatják, hogy nem elég megszervezni valamit, hanem élő ellenőrzést is kell folytatni. Hiányosság a tanács munkájában, hogy belső szervezéssel foglalkoztunk és nem adtuk meg a kellő segitséget az alsóbb szervek munkájához. Ezt a jövőben ki fogjuk küszöbölni, A munkáskád erek részé ről nem fol y az egyéni fogl alkozás. Ez azonb ajL^J£^^észé_r^_ijsZ5egnutatkozo tt, mer t már e gy féTé veTvag yök 0 5 a megyében, de _}iié"g; nem .iötiT el _. ho z z ám-^5y" elvtár-g—sem, és nem beszé 1 gete tt el velem egyéni .porbiémáimrólj nehézségeimről. Ennek következménye aztán, hogy a munkáskádereink a kritikát rosszul fogadják, de ha kellőképpen foglalkozunk velük, akkor ezt a hibát ki lehet küszöbölmi.Ebből adódik az is, hogy saját apparátusunkon belül is megmutatkozik az éberség hiánya. Itt van pl. Békési, aki a megye: tanácsnál dolgozott és most derült ki, hogy fegyveres nyilas volt. Vagy a szécsényi VB titkár apósa egy 90 holdas kulák. Itt megmutatkozik az éberség hiánya a JB részéről is. Arra kérem a KB-ot, hogy a jövőben foglalkozzon egyénileg a káderekkel és mi is azon leszünk,hogy az V. Pártkongresszus tiszteletére a tanácsok munkájának jó megszervezésével olyan eredményeket érjünk el, amely méltó lesz megyeá viszonylatban a tanácsok munkájához. Megyeházi Lajos: Gyárfás elvtárs referátuma mélyen elemezte megyénk területén lévő eredményeket és hiányosságokat. Az elvtársak valamennyien ugy szóltak hozzá, hogy a PB határozat után fordulatnak kell bekövetkezni munkánkban. Igen fontos elvtársak a KV határozata a t.sz.cs. fejlesztésről. A soronlévő feladatok mellett ezt sem szabad elhanyagolni. Megyénk területén ezen a téren komoly lemaradás van. A fő hiba, hogy nem az osztályharc szempontjából nézzük a kérdéseket. Hogy ez mennyire igy van, igazolja a begyűjtés kérdése. A népnevelőket nem ugy állitottuk rá erre a kérdésre, hogy ez harci feladat. Én igérem, hogy a jövőben többet foglalkozok a becsületes közép- és szegényparasztokkal, de a járási titkár elvtársak is vigyék ezt saját területükön, hogy a megyénk területén mutatkozó hiányosságoltat a t.sz.cs. fejlesztés vonalán be tudjuk hozni. Fel kell figyelni a földfelajánlás kérdésére és felvilágositó, meggyőző munkán keresztül el kell érni, hogy azoknak a dolgozóknak a családtagjai, akik felajánlották •/.