MDP Nógrád(-Hont) Megyei Választmányának (1954-tól Pártbizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1950
1950-08-12 31_a/5. őe. - 5/28
li -6kát, sikeresen folytattuk és már lényegében befejeztük a cséplési munkálatokat, a terménybegyüjtésünkkel országos viszonylatban a 8-ik helyen állunk, az előirányzattal. Begyűjtöttünk 1,382.5 waggon gabonát. Dolgozó parasztságunk megértette jelentőségét és tudja azt, hogy a ter» menyének gyorá beadásával a béketábort esősiti. A mi feladatunk, hogy már mint mondottam, augusztus 20-ra alkotmányunk 1 éves évfordulójára előirányzatunkat túlteljesítsük. Megtaláljuk az ellenség, a klerikális reakció és a kulákáág aknamunkáját is. öyujtogatással, rémhírterjesztéssel és a raktárak zsifcsikkel való megfertőzésével támad az ellenség. Ezt kell az elvtársaim tisztán látni, hogy eredményeinkkel párhuzamosan fokozódik az orsztályharc és fokozódik az ellenség támadása is. ie kell leplezni, tudatosítani kell az ellenség ténykedését a dolgozók előtt, hogy a dolgozó parasztok meggyülöljék demokráciánk ezen ellenségeitó Egy másik döntő feladat áll előttünk, az őszi fejlesztés a mezőgazdaság szocialista szektorainak épitése. Ebben a munkában komoly hibát követtünk el. Nem forditottunk kellő népnevelő munkát, elhanyagoltuk a parasztssággal való foklalkozást, helytelenül értelmeztük a proletár diktatúrát. A dolgozó parasztságot nemcsak kihyagtuk a a funkcióból, hanem Pártunk t tagsága között is a parasztság csak 10, jb-ban illetve még ennyiben sincs képviselve, amely egyáltalán nem biztositja a munkás-paraszt szövetség megszilárdítását. És nekünk tisztán kell látni, ha gyengül a munkás-paraszt szövetség, akkor meggyengül a proletár diktatúra is. És mint elvi kérdésként kell nekünk ezzel a kérdéssel foglalkozni. A mezőgazdaság szocialista szektorainak fejlesztésénél el kell érnünk, hogy :. legalább is megyénk területén a jelenlegi termelőszövetkezeti csoportok számát, valamint tagjainak és földterületeinek számát duplájára emeljük, mert ez a legkisebb minimum, amit követel tőlünk Pártunk Központi Vezetősége. Még két hetünk van elv ársak a részleges tagositás végrehajtása előtt, ezt az id tt fel kell használnunk és ezen a vonalon is győzelemre kell vinni Pártunk politikáját. Komoly súlyt kell helyezni, hogy a középparaasztságot bevonjuk a szocialista szektorokban a nélkül, hogy a szegény parasztságot elhanyagoljuk. Az elvtársak éberek legyenek, mert az ellenség, aklerikális reakció és a kulákság mindent elkövet, hogy akadályozza munkánkat. Agitáciőnkban döntően súlyt helyezünk a TSZCS-ékeredményeinek konkrét ismertetésére, a SZU. kolhozainak és eredményeinek népszerűsítésére, a SZU. iránti hűség elményitésére. A harmadik kérdés, a melyet a választmányunk a MB. elé másfél hónappal ezelőtt kitüzözz, az uj vezetőségek felé a fokozottabb támogatás. Itt meg kell mondani xz elvtársak kommunista őszinteséggel, hogy ezt a munkát elhanyagoltuk. A partépitésnek ezt a legdöntőbb láncszemét. Ehhez hozzájárult a járási Pártbizottságaink hiányossága és mi a megyéi