MKP Nógrád Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.a) 1947
1947-02-24 1_a/3. őe. - 3/137
Mert ha 10-20 ember egy családnál összejön, sokkal jobban áttudják beszélni a dolgokat, mint pl. egy népgyűlésen, fontos az is, hogy az dzemvezetők beleegyezésével az elvtársakat 1 hétre kiküldenénk szervszési utre. Kérem Tőzsér elvtársat utasitsák, hogy az l.gfi egy részét adja, ki nekem erre az agitátor munkára, a gazdasági Osztály majd gondoskodik a költségekről. Ezeket a dolgokat, jól át kellbeszelni velük, s ennek alapján jól tudnának doxgozni. \ Szeretném még megemlíteni azt is, hogy a szószékről a papok uszitanak ellenünk. Azt mondják, hogy az iskolás gyermekeket a.kommunisták politikára akarják nevelni. És hogy ne hagyják, hogy gyeremekeikből vörös ördögök legyenek* Ugyanígy a Szlovákiábóivátjöttekét is a papok veszik kezelésbe. A jelentés alapján hallottam, tíogy azt mondják, "hogy ne jöjjenek át, mert átadják őket a jóvátételíj^izottságnak és kisiszik őket Szibériába. Azt beszélik még, hogy az újság már akkor megmételyezi a népet, amikor még a nyomdában van. Tenát ilyen és hasonló prédikációkat tartanak a templomban, kértem most ajárási titkárságokat, hogy a parasztokat mindenütt világosítsák fel. Páláné : Nagy lehetőség van arra, hogy taglétszámunkat felemeljük i 40.000-re.Arra akarok rá mutatni, hogy ha kimegyünk milyen fontos munkát végezhetünk. Irányt kellvenni, arra hogy tagsági könyvet küldjünk, ki mert sok helyen ebbenhiányok mutatkoznak. A falusi népnek nincs újsága, ezért azt javasolom, hogy az elvéársak a kiolvasott újságokat gyűjtsék össze, s ezeket azután lakalom adtán ki lehet vinnji és ismertetni velük még a 2-3 héttel előbb történt eseményeket is. Mert sok faluban ninds villany és igy rádió sem. Hovanec elvtárs aegailapitása szerint a házi agitációra nagy súlyt kellhelyeznünk, és olyanokat kell kiküldenünk akik a legjobbanmegfelelnek. Én remélem elvtársak, hogy ha kimegyünk nagyon jó munkát ftogunk tudni végezni. Bolvári elváársat kérem, hogy azokata falusi asszonyokat is most küldjék ki, akik iskolát végeztek, és én remélem hogy segítségünkre lesznek efefcen a nehéz munkában. Kérem az elvtársakat:, hogy szóljanak hozzá, hogy hány elvtáBsnőre lesz szükség ebben a szervező munkában és én akkor kiértesítem őket* Megyeházi : ""A szervezeti kérdésekhea nkkem is van felszólalásom* Nagyon helyes az amit Qczel elvtárs is mondott, hogy szervezni ki megyünk a msgyébe. Hovan.ye c : A legtöbb aktivá a bányában van és dolgozik. Láthattunk ugy gyan hogy az UFOSSZAL kapcsolatban is milyen nehézségek voltak. Básti Margit még most sem kapja a fizetését. Nem tudnak jó munkát végezni, mstxfc pedig tele vannak ambícióval, de elkeseriti őket a helyzet. Ebben az-ügyben feltételen az Üzem vezetőkkel kell beszélni, *aglétszámmal kapcsolatban is örvendetes hirt kaptunk, azt jelentették,**hqgy taglétszámunk több községben emelkedik. Megyeházi ; A járási Konferencián Pestről várnak előadót. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy az elvtárs aki ide lesz kiküldve a Konferencia ra, nemfelel meg, de Ők már egészem biztosak abban, hogy ^estről a Központból fog jönni előadó. Tehát mégegyszer mondom, hogy Balázs elvtárs személye ellen nincsen .ksemmikigogás. Egyébként Páláné elvtársnőnek megfelelő a javaslata, az újság összegyűjtése, és kiosztása terén. Rusznyák t Mi az oka annak, hogy az utóbbi időben Verbovszki elvtárs nem jar ide hozánk. ?Szervezeti kérdésekre csak annyit, hogy az acélgyárnál is házi agitáció folyik, -^zenkivül sikerült szép számmal Szoc.demeket is megnyerni pártunknak. Bartók dr.-ort be is hivatták, hogy ki kényszeritette, hogy belépjen pártunkba ? Ő azt flelee, hogy politikai meggyőződésből tette.