Hausel Sándor: Pásztó Mezőváros 18. századi társadalomszerkezetének és lakosságának kialakulása - Tanulmányok Pásztó történetéből 5/1. (Pásztó, 1999)

IV. ÖSSZEGZÉS

Egy tekintetben egynemű maradt Pásztó: 1787-ig lakosságának 95 %-a római katolikus volt, s csupán néhány református, evangélikus, görögkeleti és zsidó élt hosszabb rövidebb ideig „falai" közt. Sajátos, hogy a század folyamán sem zárt etnikai (pl. német, szláv), sem felekezeti (pl. görög, zsidó, protestáns) közösségek nem alakultak ki. Ezek híján ilyen jellegű konfliktusokkal nem is találkozunk. A mezőváros közigazgatási tisztségviselőinek köre (bírák, jegyzők) is azt tükrözi, a magyar népesség helyzetét a beköltözők nem veszélyeztették. Zárt közösségek híján a telepes a beilleszkedés után válhatott, de akkor igen, az egész település tisztségviselőjévé, (pl. a Tittel család 1750-es évek elején tűnt fel Pásztón, s négy évtized múltán egyik tagja, Tittel János pásztói bíró lett.) A mezőváros népesedése a 18. században rohamos mértékben töltötte ki azt az űrt, amit a 150 éves török hódoltság okozott. A természetes szaporodás magas üteme (15 %c, de egyes években 20 %o körül) mellett az ugyancsak magas halandóság miatt tudott sok új betelepülőt is befogadni Pásztó. Lakossága 50 évenként megduplázódott, a 19. század elején több mint négyezer ember élt benne. Társadalmában a mezőgazdasági termeléssel foglalkozó jobbágyság különféle rétegei - a libertinustól a hazátlan zsellérig - voltak túlsúlyban. Az iparosok száma a 18. század közepe előtt alig haladta meg a tucatot, csak a 19. század elejére vált számottevővé a kézműves réteg. A nemességen belül a Pásztót birtokló nemes családok mellett több mint félszáz armalista család élt a 18. században a településen, ők vagy közigazgatási, vagy „értelmiségi" funkciót láttak el. A mezőgazdasági termelésen belül a növénytermesztésben kiemelkedő jelentősége a gabonának és a bornak volt, az állattartásban a szarvasmarha és a sertésjátszott döntő szerepet.