Rajeczky Benjámin: A pásztói apátság az újkorban 1526-1950 - Tanulmányok Pásztó történetéből 2. (Pásztó, 1991)
II. fejezet Wellehrád kísérlete. 1699 - 1776
De azt is látva, hogy lehetetlen két emberre bízni a település gondját, végre 1722-ben még két magyar rendtagot irányított Pásztora, Benkovics Mihályt és Germanecz Lászlót, akik a gazdaságban szót tudtak érteni a jobbágyokkal és a lakossággal. 1724-ben, Nezorin halála után Gonczik is elhagyta Pásztót. Kettejük szerepével lezárult a wellehrádi kisérlet első szakasza. Nem könnyű a válasz arra a kérdésre: milyen eredménnyel? Zirc példájából is következik, hogy Hermann fent idézett szigorú megállapítása nem vette tekintetbe azokat az objektív nehézségeket, melyekkel a külföldi apátságoknak meg kellett küzdeniök. A királyi adományozás szövegei, melyek a birtokok kézben tartását illetőleg a lehetőség szerinti visszaszerzését kívánják, jelzik ugyan, hogy a felújítónak nehézségekkel is számolnia kell, ez a jelzés azonban messziről sem közelítette meg a súlyosnak mondható valóságot. Ujfalussy Mártonnak a zirci birtokossággal folytatott évtizedes küzdelme életébe került. Pásztó függetlenségi periódusa alatt nemcsak használta az apátsági földeket, hanem azokból el is adott. (Az 1718-37. évi városi feljegyzések 1727-ben 28 polgárt soroltak fel, akik vásárolt földjeiket-rétjeiket kénytelenek voltak az apátságnak átengedni; ezek kártalanítása az áruba bocsátó várost terhelte. 81 így a foglaló birtokosokkal - mint a Káposztás-malmot kiárusító Dul Mihállyal - együtt olyan zavaros helyzetet teremtett, hogy annak tisztázása hosszú évek munkájába, pereskedésekbe és sok pénzbe került. Bizonyos, hogy a ciszterciek pásztói megtelepedését Wellehrád csak úgy oldhatta meg, hogy ha egyszeri kezdő tőkebefektetéssel templomot és kolostort épít, valamint 70 főnyi szerzetes személyzetéből egy 8-10 tagú konventet ajánl fel a rendi élet megindítására. De rögtön hozzá kell tennünk, hogy az uralkodó a birtokjogi okmányok hiányának tudatában is követelményekkel terhelte meg a kinevezést, viszont a megye, a birtokosok (egyháziak és világiak egyaránt) és a város éppen annak ürügyén csak a tényleges kézbentartást vették tekintetbe, megkérdőjelezve a királyi rendeletben említett Zolnay féle birtoklást, és semmibe véve a különben perdöntőnek számító tanúvallomásokat. Mivel ezáltal az a helyzet állt elő, hogy az okmány szerinti adományozás csupán az apátsági javak megszerzési jogát jelentette (megváltással), másrészt még maga ez a megoldás is a kézben tartók jó vagy rossz indulatán múlott, Wellehrád konventje joggal kérdezhette: mennyiben jutalom ez a felszabadító háborúkra hozott pénzáldozatáért? De még ha a ciszterci rend hazai feltámasztására újabb áldozatot is hajlandó volt hozni, akkor is kérdezhette: milyen kilátással építkezik és telepít, ha ahhoz éppen az a birtok bizonytalan, mely az akkori idők felfogása szerint a hazai intézmények egzisztenciális alapjának számított? Mégis: tény, hogy Gonczik hozzá akart fogni a templom és a kolostor építéséhez, a birtokszerzéssel párhuzamosan. Fel kell tételeznünk, hogy ez egyezett Nezorin elgondolásával, tehát Wellehrád eredeti szándékával, csak - mint az apát óvatos pénzbeli vállalásai is jelzik - azzal az elvárással, hogy a kézben lévő birtok megfelelően jövedelmez. Pásztó átvállalásakor Wellehrád nyilván saját gazdaságának eredményeit (és a hír szerint a jó magyar földeket) tartotta szem előtt. Az eredetileg derűlátó szemlélet először a fenti nehézségek láttán, majd pedig a gazdálkodás körüli tapasztalatok hatására fordulhatott a reális látás irányába. Bele kellett nyugodni, hogy 81. Nógrád Megyei Levéltár (NML) Hirdetések könyve 1718-1737. 20. p. (
