Rajeczky Benjámin: A pásztói apátság az újkorban 1526-1950 - Tanulmányok Pásztó történetéből 2. (Pásztó, 1991)
II. fejezet Wellehrád kísérlete. 1699 - 1776
hívei rögtön le nem verték. Két nap múlva azonban, látva, hogy az apátság embere nem enged, Winkler a húzódozó városi elöljárók előtt vállalta a felelősséget, és fejszével vezette embereit a malomhoz. Az előkelőbbek a templom tornyába mentek fel, nézni a színjátékot. Mire Cziganek a sokadalom láttán odasietett, a malom ajtaja már darabokban feküdt a földön. A plébános a malompatakba szórta a roncsot, kijelentve, hogy a malom az eklézsiáé. A tényekkel szemben Cziganek kénytelen volt arra szorítkozni, hogy meghagyta a molnárnak: vezessen jegyzéket arról, amit a plébánia a malomból elvisz. Igazi meglepetés azonban csak ezután érte. Mikor vissza akart menni a házba, minden ruháját, könyveit és holmiját a kapu előtt a hóba kiszórva találta. Mivel már sötétedett, a sörfőzőbe szerzett magának és embereinek szállást. 67 Telekessy az eset minden ellenzékisége mellett is lojálisnak mutatkozott: sajnálatát fejezte ki a tudtán kívüli eljárás miatt, Winklert pedig elhelyezte Pásztorok 68 Ellenben Nezorin, akinek az esetből látnia kellett, hogy a Kada-Zolnay típusú foglalás az apátságot végül is szembefordítja az egyháziakkal, csupán a panasztételre szorítkozott. Nem kereste a minél hamarabbi kiegyezés módját, különösen azután, hogy Telekessy 1713 májusában kijelentette: Zolnay birtoklásával nem lehet érvelni, mert ő sokat jogtalanul foglalt el. 69 Ahhoz, hogy a királyi utasításnak megfelelően a hitélet előmozdításában is részt vegyen, elengedhetetlen követelmény volt a zavartalan együttműködés az egyháziakkal Ami ennek útjában állt: a plébániaépület és a malom tulajdonjogának kérdése, csak anyagi áldozat vállalásával volt megoldható. Érdemes meggondolni, mit vállalt Lilienfeld és Heinrichau a zirci apátság felújításakor. Az előbbi 1659-ben 8.000 forinttal váltotta meg Héderváry János kommendátortól az apátság birtokait, és mindjárt egy magyar apát, Ujfalussy Márton gondjaira bízta, akinek 18 évi birtokmentő fáradozása (ami az apátságnak 23.000 forintjába került) végül is tragikus véget ért. 1699-ben a sziléziai Heinrichau 31.ooo forint lefizetésével vállalta át Lilienfeldtől a feladatot, és azt a Rákóczi-felkelés által nehezített birtokbiztosítás után kolostor- és templomépítéssel, telepítéssel és a lakosság számára külön plébániatemplom emelésével fejezte be, ugyancsak nagy anyagi ráfordításokkal. 70 Mind a két eset arra mutat, hogy a birtok jövedelmére nem lehetett alapozni a kolostori élet felújítását (mivel a földek visszaszerzése a hazai viszonyok között nehézségekkel járt); az már csak a kolostor életének tovább folytatását tudta biztosítani. A kezdetekhez jelentős tőkebefektetés volt szükséges. Ezzel szemben Wellehrád a birtok jövedelméből akarta felépíteni a kolostort és a templomot, s csak azután benépesíteni az apátságot. Cziganek működése egy év alatt világosan kimutatta az elgondolás alapvető hibáit. Nem vette tekintetbe, mekkora különbség van a középkori típusú szerzetesrend telepítésénél egy egyén és egy testület megjelenése között. Különösen, ha idegen nyelvű szerzetesekről van szó. Egy 10-12 főnyi konvent latin nyelvű napi Zsolozsmája és miséje a nyelvi távolságot is áthidaló tényező a városi polgárság és a kolostor lakói között, amikor is az apátság gazdasági képviselője ennek a tényezőnek a hátterével 67. BÉKEFI, II. 64-67. p. 68. Uo. 68. p. 69. Uo. 133. p. 70. HERVAY, i.m. 217-218. p.
