Rajeczky Benjámin: A pásztói apátság az újkorban 1526-1950 - Tanulmányok Pásztó történetéből 2. (Pásztó, 1991)

I. fejezet Kommendátorok. 1526 - 1699

hogy az apátság javai és jogai Pásztói Gergely örököseinek kezén vannak. Miért is óvást emelnek Pásztói Gergely Özvegyének, Pesti Zsuzsannának, továbbá vejeinek, Barius Demeternek és Barcsay Jánosnak birtoklása ellen. Felszólalásukkal útját akarják vágni egyúttal az esetleges királyi adományozásnak és a helytartói megerősítésnek."

6 íme a tipikus kép. A vetélkedő felek egyike sem tartózkodik a birtok területén, és csak távolról igyekszik jogait biztosítani. Mivel eg}' 1503-as jegyzőkönyv szerint Pásztói Mihály és Domokos földesurak voltak az apátság patrónusai,

7 a család nyilván erre a kapcsolatra támaszkodva foglalta el a birtokot. Ez azonban, mint a 17. századi kommendátori kinevezések mutatják, az uralkodó szemében az apátság tulajdonát képezte. Természetesen az egri püspök is csak az egyházi jelleg címén igényelhette az apátság jogait; a bélháromkúti apátságra már patronátus címén tarthatott számot, mert azt a 13. században az egri püspök alapította. (A jászói nyilatkozat idején az is Pásztói-örökség volt.) A pásztói apátság és a plébánia között a szomszédságon kívül semmi jogi kapcsolat nem állt fenn, így utódlási jogról sem lehetett szó. Mint Soós Imre tanulmányából látjuk, maga a város az ott lakó jobbágyokhoz hasonlóan szenvedte a török háborúk ezer baját. 1544-től, hogy a törökök megtelepedtek Hatvan várában, bármelyik pillanatban meglephették Pásztót is. Érthető, hogy a város ugyancsak igyekezett hasznot húzni az elhagyott javakból, hogy terheit csökkentse. Az 1550-es török adójegyzék (defter) szerint (ez még ismerte az "Apátur utcája" elnevezést) az apátság két malmából az egyiket már vagy a város vagy valamelyik földesúr tulajdonának vallották. Mikor 1551-ben a visszavonuló királyi hadak a várral együtt felgyújtották a város nagyrészét is, Pásztó teljesen védtelenül ki volt szolgáltatva a hatvani török és a füleki magyar dézsmálóknak.

8 Természetes, hogy az elmenekült lakosok és birtokosok javain élősködött, aki tehette, maga a város is, főként a legelők és az erdők használatával. Az apátság elhagyott épületét nyilván ugyanaz a sors érte. mint a várost: leégett, de utána nem volt, aki törődött volna helyreállításával. Az erős középkori építmény bő másfél századon át mind súlyosabban szenvedte az időjárás viszontagságait. Az 1600-as évek folyamán a Habsburg királyok az adott körülmények között egyetlen módon gondoskodtak az apátság jogfolytonosságáról: kommcndátorokat, vagyis világi papokat neveztek ki apáti címmel; ezek elvben rendelkezhettek az apátság javaival, sőt még kötelezettséget is vállalhattak az apátsági templomban papok tartására, de a valóság mást mutatott: a földek és jobbágyaik a földesurak tulajdonában voltak, akik több évtizedes családi birtoklásra hivatkozva (amit okmányokkal esetleg igazolni is tudtak) tiltakoztak az új jelentkező igényei ellen. Az új kommendátorapát kezében nem voltak okmányok, melyekkel meghatározott földdarabok tulajdonát igazolni tudta volna; az általános "apátsági birtok" megjelölés, ami a kinevezésben szerepelt, nem volt elegendő az egyes konkrét területek igénybevételéhez. Minél messzebb került egy-egy kinevezett apát Mohács idejétől, annál nehezebben találhatott emlékező apátsági jobbágyot vagy annak utódját, aki okmány híján tanúskodásával igazolhatta bizonyos földek vagy más javak szerzetesrendi tulajdonát. 6. BÉKEFI, I. 92. p. 7. üo. 460. p. 8. SOÓS, 14-15. p.