Soós Imre; Lénárt Andor: Képek a pásztói egyházközösség és művelődés történetéből 1848-ig; Pásztó mezőváros kézműves (céhes) iparosainak története 1872-ig - Tanulmányok Pásztó történetéből 1. (Salgótarján, 1991)
Lénárt Andor: PÁSZTÓ MEZŐVÁROS KÉZMŰVES (CÉHES) IPAROSAINAK TÖRTÉNETE 1872-IG
gálatára el ne vonják, hanem a mesterségben gyakoroltassák, és minden ami jó, továbbá az istenfélelemben oktassák azon idő alatt, amíg az inasesztendejét tölti. Ha pedig a mester meghalna, a céh rendelkezzék, hogy a tanuló maradjon-e az özvegynél, vagy más mesterhez kerüljön, akinél a mesterség tanulását befejezze. A mesterréválás folyamata a jelölt javára egyszerűsödött. Jelentő pénzül egy forintot tett a céhládába. Bemutatta a születéséről, a tanuló és vándorló esztendőkről szóló bizonyítványait. Ezután, hogy megtudja a mester kötelességeit, ingyen felolvasták neki a céh artikulusait, majd kérnie kellett a földesuraságot, hogy a mezőváros lakói, a polgárok közé felvegyék. Hogy a kitanult mesterséget bebizonyíthassa, kérnie kellett a mesterektől egy napot a remeklésre. A mestereknek a jelölt "mesterséghez képest" kellett feladatot adni a remek csinálásra. Ezt úgy kellett kijelölniök, hogy ne kerüljön sokba, az elkészített remek hasznos legyen, és könnyen pénzre lehessen fordítani. Az elkészített remeket azután a céhbeli mesterek a földesúr által kijelölt komisszárius jelenlétében megvizsgálták. A kisebb hibát, hanyagságot a remeken két, három, legföljebb négy forint büntetéssel megválthatta a jelölt. Ha azonban az elkészítésben nagy hibát találtak, akkor vagy más remeket csináltattak a jelölttel, vagy ha a mesterek úgy ítélték, a mesterség további tanulására kötelezték. A sikertelen kísérletért pénzre nem büntették a legényt, sőt ha már lefizetett volna taksául valamit, azt is vissza kellett a céhnek adnia. Aki viszont a remeket jól elkészítette, azt a céhbe azonnal bevették, s a földesuraságnak javasolták, hogy a mezőváros lakói közé felvegyék. A céhbeli taksából, a 15 forint felét mindjárt, a másik felét egy év alatt kellett befizetnie az új mesternek a céh ládájába. Ettől kezdve ugyanazok a jogok illeték meg, mint a többi mestert. Gyakorolhatta a mesterségét, segédet, inast tarthatott. Tiltotta azonban az új céhszabály az ilyenkor korábban szokásban volt vendégeskedést, az iddogálást, "nem lészen szabad ezen Czéhnek az ollyan új Mestereket vagy Ebéd vagy Ital adással akármilyen Szín és Fogás alatt terhelni". A mesterember fiának, vagy annak a legénynek, aki csizmadia vagy varga leányát vagy özvegyét vette feleségül, és mester akart lenni, bizonyítania kellett tanuló és vándorló esztendeit. Remeket is ugyanúgy kellett készítenie, s mindent, mint amit az idegennek tennie kellett a mesterréválásért, ugyanúgy el kellett végeznie. Pénzzel nem válthatta meg magát. Csupán annyi kedvezménye volt, hogy a szokott taksának felét kellett a céhládába tennie. Más helyen lakó csizmadia és varga mesterséget űző mestereket befogadhattak a céhbe, de az artikulusokat "idegen helyre kiadni, vagyis Filiális Czéhez állítani ennek a czéhnek tilalmas" volt. Aki a más helyen lakók közül ("az olyan külső mester"), beiratkozott a céhbe, a rendelt taksának csak a felét fizette. Az úrnapi körmenetre azonban, hacsak valami nyomós ok, vagy a nagy távolság ebben nem akadályozta meg, továbbá a céh esztendős napján is, a gyülekezetbe el kellett mennie. Le kellett tennie a kántorpénzt, vagy el kellett küldenie azt. Ha ezt ok nélkül elmulasztotta, akkor büntetésül ennek dupláját fizettették meg vele. Minden idegen és külső kalmárnak és mesterembernek a maga portékáját az országos vásárokon és a sokadalmakkor szabad volt behozni és árulni a városban. De tilos volt, hogy mind ezek, mind a céhen kívül való csizmadia és varga mesterek, "vagyis kontárok", a mesterséghez tartozó munkákat a vásárokon és sokadalmakon kívül Pásztó mezővárosba behozzanak, és az itt lakó mesterek kárára nyütan vagy
