Soós Imre; Lénárt Andor: Képek a pásztói egyházközösség és művelődés történetéből 1848-ig; Pásztó mezőváros kézműves (céhes) iparosainak története 1872-ig - Tanulmányok Pásztó történetéből 1. (Salgótarján, 1991)
Lénárt Andor: PÁSZTÓ MEZŐVÁROS KÉZMŰVES (CÉHES) IPAROSAINAK TÖRTÉNETE 1872-IG
tanítványnak ugyanúgy szófogadónak kellett lennie, mint a három évre sződött inasnak. Az a legény, aki "részébe" ment aratni 39 munkájának fele az övé, fele az uráé volt. De a fele költség is az uráé. Ha az inas urával együtt ment aratni, semmit sem kapott. Ha ura nélkül, akkor harmada az inasé volt, de a harmad költség is. Amikor a mester szolgát (segédet) fogadott, azt csak a céhmester tudtával tehette. Ha anélkül tette, büntetésül egy forintot fizetett a ládába. A váltómíves inasnak tartozott ura minden esztendőben két inget, két lábravalót, egy sarut - föveget amennyit elnyűhet -, egy dolmányt és egy nadrágot adni. A szűcs inasnak is járt az urától két ing, két lábravaló, egy ködmön, és 12 kecskebőr. A foltozás felét is az inasok kapták. A szegődés ideje három év volt. A szőrműves inasnak is tartozott ura minden esztendőben két inggel, egy lábravalóval, esztendőnként egy dolmánnyal. Adnia kellett egy szűrt "egy bohai szűrt", 40 illetve sarut és süveget, amennyit elnyűhetett. Azoknak, "akiknek szabó vagy szűcs mestersége nincs, [nem voltak tagjai a céhnek] és nem céhes helyen dolgoznak", nem volt szabad készruhát, dolmányt, nadrágot, szűrt a városban a sokadalmakon kívül árulni "azon jószágok elvesztése alatt". Azt viszont nem tiltotta a kiváltságlevél, hogy a sokadalmakkor áruljanak. Azoknak a szabó mestereknek, akik nem álltak be a céhbe, "nem akarnak a becsületes czéhtől függeni", akár váltómíves, akár szűcs, akár szűrszabó, egy mérföldnyire a várostól nem volt szabad "mesterségükkel élni". A négy mesterség művelői csak sajátjukkal élhettek. "Egyik a másik munkájába ne avassa magát. Váltómíves szőrmívet ne készítsen, szőrmíves váltómívet ne űzzön." A többiek is hasonlóképpen. Ha mégis tették, a kész művet elveszítették és a céhmester büntetése szerint bűnhődtek. A szűcsmestereknek egymás között a nyersanyag beszerzésekor is rendet kellett tartaniok. Ha a mészáros mesterek pénzt kértek valamelyik szűcsmestertől a bőrre, az köteles volt erről a többieknek is hírt adni. A közösen összeadott pénzen vették meg a kínált árut, és osztották aztán el egyenlően egymás között. Ha nem gyűlt össze a pénz, s valaki meg tudta venni egyedül is, a céhmester tudtával megvehette. Ha valaki a szűcsmesterek tudta nélkül vette meg a bőrt, és az kellett volna a többieknek is, pénzért tőle a többiek meghaphatták. Ha a szűrszabó mester a városban először kérte a csapótól a szűrposztót, más mester nem ígérhetett többet, nem verhette fel az árát, csak a "szűr árának büntetése alatt". A váltómívesnek és a többi mesternek sem volt szabad bőrrel ruhát bélelni. Az inast szegődtető mester a szegődtetéskor tartozott a céhnek 50 dénárral és borral, amelyet a szegődő inas is köteles volt megfizetni. Ezt azonban a mesterek jóindulata elengedhette. 39. Aratni vagy a mester földjére, vagy más mester földjére, vagy bárkihez mehetett, akinek arató munkásra szüksége volt. 40. Bohain = járási székhely a franciaországi Aisne megyében, 22 kilométerre San Quentintől, akiknek kazsmír és barezs készítésével foglalkoztak. Kasmír = finom, merinó fésűs gyapjúból készült négyfonalas, kettős kötésű női ruhaszövet.
