Soós Imre; Lénárt Andor: Képek a pásztói egyházközösség és művelődés történetéből 1848-ig; Pásztó mezőváros kézműves (céhes) iparosainak története 1872-ig - Tanulmányok Pásztó történetéből 1. (Salgótarján, 1991)

Soós Imre: KÉPEK A PÁSZTÓI EGYHÁZKÖZSÉG ÉS MŰVELŐDÉS TÖRTÉNETÉBŐL 1848-IG

funkciókat, például a misézést, gyóntatást, áldoztatást, utolsó kenet feladását stb-t természetesen nem végezhették el. Működésükért megillette őket a stóladíj. Sok panasz is elhangzott ellenük: mindenkit összeesketnek, kiszolgáltatják a szentségeket, túlzott stólát követelnek stb. Pázmány szerint mégis nagyon fontos a működésük, mert nélkülük a hívek teljesen lemorzsolódnának. Pázmány főleg az ő részükre, "az papok szük voltáért" adta ki magyar nyelven prédikációit. Kiváló szolgálataikról több feljegyzés is van. Nem egyet pappá szenteltek. Latinul nem tudván, a magyar egyházi énekeket terjesztették széles körben.

42 Egyébként nemcsak Pásztó, hanem hazánk török hódoltság alá került egész területe a 16. század végén a katolikus hierarchia szétbomlásával és a világi alsópapság nagy részének kipusztulásával valóságos missziósterületté vált. A papi rendhez, felszenteléshez kötött vallási funkciókat, a misézést, legalább nagyböjtben a gyóntatást, húsvét táján az áldoztatást olyan helyeken is biztosítani kellett, ahol egyébként licenciátus működött. Ezt a papi feladatot Pásztón és környékén a gyöngyösi ferences barátok mint vándormisszionáriusok látták el. Szemtanuk írják, hogy a gyöngyösi barátoknál nem egyszer 1-2000 ember is összegyűlt az atyák prédikációjára, s mivel a templomban nem fértek, a kolostor udvarán állították fel a szószéket. De ők maguk is kijártak a falvakba, s a 17. század közepén közel 300-ra ment azoknak a falvaknak a száma, ahol évenkint legalább egyszer, nagyböjtben, rendszeresen megfordultak missziós teendőik elvégzésére.

43 Ilyen vándormisszionáriusnak tekinthető Bárkányi János ferencrendi hitszónok, II. Rákóczi Ferenc nevelője, aki Pásztó pusztulása után, 1688 karácsonyán e helyen átutazva, az egyházközséget lelkipásztor nélkül, árván találta, azért társaival együtt Pásztón maradt és a következő év húsvétjáig ellátta a lelkipásztori teendőket.

44 A középkorban káplánok is működtek Pásztó mezővárosban, de a 16-17. századi paphiány idején már nem: "Zolnay Ur a Káposztás malmot is elfoglalta, melyben Dul Mihály uramnak és a káplányoknak jussok volt és hogy akkoron káplány nem vala, a Templom részire könnyen elfoglalhatta. '

45 A plébániatemplom alaposan megszenvedte a török hódoltságból és "pusztulás" ból eredő megpróbáltatásokat. 1694-ben az elöljárók vallomása szerint a templom "olly rongyos, hogy esős üdőben nem tud az ember hol leülni". Mohács után, amikor a ciszterciták eltávoztak, a tulajdonukat képező Monostor-malom jövedelmét szokták a plébániatemplom karbantartására fordítani, de Zolnay apát ezt mint eredetileg apátsági tulajdont magának foglalta le, "semmit sem adván annak jövedelmébül" a templom karbantartására és a plébános ellátására. A hívek tehát 1694-ben a dézsmajövedelem átengedését kérték a püspöktől: "Rongyos lévén Szent Lőrincz temploma, 42. JUHÁSZ Koloman: Laien im Dienst der Scelsorge während der Türkenherrschaft in Ungarn. Münster, Westfalen, 1960. 70-71., 86-88., 90-93. p. - JUHÁSZ Kálmán: A licenciátusi intézmény Magyarországon. Budapest, 1921. 10., 17. és 31. p. 43. KARÁCSONYI János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig. Budapest, 1922. I. 41. sköv. lapok 44. KÖNIG Kelemen: Hatszázévcs ferences élet Szécsényben. Vác, 1931. 189. p. 45. Pásztói plébánia 1764. évi irata, tanúvallomás.