Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)

HATALOM, BIRTOK ÉS HARC A RÉGMÚLT FORRÁSAIBAN - Szirácsik Éva: Nógrád vármegye 1704-ben győztes gyalogságának emlékezete

SZIRÁCSIK ÉVA NÓGRÁD VÁRMEGYE 1704-BEN GYŐZTES GYALOGSÁGÁNAK EMLÉKEZETE A Rákóczi-szabadságharc alatt keletkezett Nógrád vármegyei iratoknak nem csak a tartalma, de a sorsa is igen érdekes, ami kalandos vagy rejtélyes jelzővel éppúgy illethető. A vármegyei iratokat a szabadságharcot követően ugyanis az egri káptalanban helyezték el abban bizakodva, hogy az állam­hatalom elől elrejthetik a II. Rákóczi Ferenc oldalán álló nemesség leveleit és jegyzőkönyveit, amelyek azután csak a 19. században kerültek vissza Nóg­rád vármegyébe. 1 Az iratok egy részéről Nagy Iván 1853-ban másolatot ké­szített. A másolatok sokáig nem váltak közkinccsé, hiszen nyomtatásban nem jelentek meg, s egy részük el is veszett vagy megrongálódott. 2 Az ere­deti iratok egy része viszont akkor tűnt el, amikor Nagy Iván 1866. augusz­tus 2-án Budapestről Horpácsra utazott, amit a naplójába is bejegyzett: „mentünk Horpácsra gőzösön, holmink kocsin. Elveszett egy kofferem Rá­kóczi-féle eredeti levelekkel tele, 1701-1711. évig". 3 A levelek további sorsáról 2005-ig semmit sem tudtunk, így azt sem, hogy a Nagy Iván által egykor elvesztett levelek közül 100 oldalnyit őriz a Román Nemzeti Levéltár Kovászna Megyei Igazgatósága. Az iratokat Szte­rényi József ajándékozta 1884-ben a Székely Nemzeti Múzeumnak, ahonnan 1961-ben került az Állami Levéltár Kovászna Megyei Igazgatóságához, ahol ma is őrzik. A Nógrád vármegyére vonatkozó iratokra Csáki Árpád hívta fel dr. Á. Varga László figyelmét, aki az iratok másolatait 2005-ben juttatta el a Nógrád Megyei Levéltárba. A Sepsiszentgyörgyön lévő eredeti iratok 1701 és 1707 között keletkeztek. A levelek között megtalálhatóak I. Lipót, II. Rákóczi Ferenc, gróf Bercsényi Miklós, Gyürky Ferenc Nógrád vármegyé­nek szóló levelei. Szerencsés módon a levelek mellett értékes összeírások is fennmaradtak, mint például a vármegye gyalogságának 1704. évi lajstroma. A dokumentumok egy része - köztük a gyalogság említett összeírása - még Nagy Iván másolatában sem őrződött meg, melynek folytán az Nógrád vár­megye Rákóczi-kori történetének pótolhatatlan forrását képezi. 4 1 SCHNEIDER1969.11-12. p. 2 NML XIV-3. C-5/5. Rákóczi levelek I-IV. kötet; SZIRÁCSIK 2005. 3 TYEKVICSKA-ANDOR 1998. 207. p. 4 Román Nemzeti Levéltár Kovászna Megyei Igazgatósága, Sepsiszentgyörgy (S. Á. L.) Fond 96.

Next

/
Oldalképek
Tartalom