Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)
EGYÉN ÉS HATALOM - 20. SZÁZADI TÖRTÉNELMI KATAKLIZMÁK - Cs. Sebestyén Kálmán: A csehszlovák-magyar lakosságcsere lebonyolítása a Salgótarjáni járásban
elkobozták. Benes ezen cselekedeteit nyugodtan vállalja, mert mindezen ténykedéseit a Szovjet-unió beleegyezésével hajtotta végre. Salgótarján város polgármestere erre válaszképpen kijelentette, hogy ő mint kommunista, ugyancsak ismeri a nagy Sztálin elgondolásait, azonban a jelzett rendelet nem onnan eredhet." (Mellékszál ugyan, de érdekes, mivel egyértelmű utalás a magyar helyzetre a találkozóról készült összefoglalóban a következő megjegyzés: „Tárgyaláson kívül az egyik szlovák bizottsági tag elmondotta, hogy ők a zsidókat most sem engedik érvényesülni és legutóbb is a losonci rendőrbíró egy zsidó árdrágítónak táblát akasztatott a nyakára és úgy járatta vele végig Losoncot.") Másnap Losoncon folytatódott a bizottság ülése. Itt magyar részről nehezményezték, hogy a „szlovákok általában minden magyarra azt mondják, hogy nyilas volt", s ezzel indokolják a kiutasításokat. Az újra szóba került vagyonelkobzásokról a szlovákok kijelentették: „A bizottság egy olyan határozattal rendelkezik, mely szerint anyaországbeliek ingóságaikat nem kaphatják meg." Még az orvosok sem vihetik magukkal műszereiket. „Ezek szerint a magyarság intézményes és törvényes eszközökkel végrehajtott kirablását ők maguk is írásban bevallják" - állapította meg az összefoglaló. 8 A tiltakozásokhoz a Salgótarjáni Nemzeti Bizottság 1945. október 29-én csatlakozott. „1945. október 27-én este 22 órakor a magyar rádió a csehszlovákiai magyar üldözést ismertette - szól a jegyzőkönyv. - Szavakkal eléggé nem lehet elítélni azt az eljárást, ami a határon túl élő magyar testvéreinkkel történik. Ajánlatos lenne, ha Benes az ottani eseményekre felfigyelne és jobban törődne azzal, hogy a háború után végre a megbékélés bekövetkezzen. A faji gyűlölködés elég drága árat fizettetett a világ népeivel. Nem lehet tűrni sehol azt, hogy tovább folytassák azt, amit Hitler elkezdett. Ez az állapot tarthatatlan. Benesnek nincs joga tovább folytami azt, amit Hitler elkezdett. Kéri [a Salgótarjáni Nemzeti Bizottság - S. K.] az Országos Nemzeti Bizottságot, hogy hassanak oda a győztes hatalmaknál és azokon keresztül, hogy Csehszlovákiában ez az áldatlan állapot azonnal megszűnjön. A kifosztott és otthonából kiüldözöttekkel sohasem lehet többé elhitetni a jóakaratot, még akkor sem, ha tényleg jóakarat lenne is." 9 A menekültek A két állam viszonyának rendezése érdekében megindult diplomáciai tárgyalások 1946 februárjában vezettek el a lakosságcsere-egyezmény megkötéséig. Az egyezmény messze eltért az aláírók céljaitól és végeredményben 8 NML IV. 514. a. 3490/1945. 9 NML XVII. 3.158/1945. sz. jegyzőkönyvi kivonat.