Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)

EGYÉN ÉS HATALOM - 20. SZÁZADI TÖRTÉNELMI KATAKLIZMÁK - Csóti Csaba: Dormándy Gézának, a magyar-román határkijelölő bizottság magyar tagjának 1921. novemberi jelentése a bizottság munkájáról (Forrásközlés)

sát, ha ilyen gyakorlati előnyökre csak félig-meddig elfogadható formában kilátás lett volna. Miután ezen kilátás azonban hiányzott, legalább az elv megóvását tartottam fontosnak, mert nekünk, valamint esetleges külföldi barátainknak mégis megkönnyíti a kérdés újbóli felvetését oly viszonyok között is, melyek még nem eredményezik az egész békeszerződés revízióját. Persze ezen elvet ki is kell használni, érvényesíteni, a propaganda terén is. Ezt ismétlem ezért, mert gyakorlati eredményekre úgysem volt kilátás, annyira fontosnak vélem, hogy erre a szakításra magam kerestem volna okot, ha azt a bizottság magatartása nem szolgáltatta volna. Ugyanis egy ügyesen, elővigyázatosan és formailag helyesen dolgozó bizottságnak módja van reá, hogy instrukciói teljes betartásával minden javaslatunkat tönkretegye, gyakorlatban elüssön minket mindentől s amellett a kísérőlevelet formailag helyesen kimerítse. Ennek szerintem nem szabad bekövetkeznie. Ezen szakító álláspont majdnem egyhangúlag, úgyszólván az utolsó percig fennállt, bár az ebben rejlő gesztus - melyet megengedhettünk magunknak, mert nem volt vele mit vesztenünk - ereje a hosszas huzavona következtében mindinkább csökkent. Az álláspont csak a csökkentett 2-ik javaslat felszínre kerülésével ejtetett el végleg. Ez a javaslat, mely nyilván az angol megbízott inspirációjára születetett, tényleg elég területi előnyt látszott nyújtani, szigorúbb bírálatot azonban nem állott meg. Arad és Szatmárnémeti belefoglalása megfelelt ugyan a Nagyköveti határozat betűszerinti szövegének, de alig volt komolyan vehető. Épp oly kevéssé lehetett arra számítani, hogy a vasúton inneni területbe eső 54 községet visszakapjuk, mert ezek egy része román majoritású, mások gazdaságilag a nekünk nem ítélhető nagy városokhoz tartoznak, ismét mások pedig magát a vasútvonalat tették volna határrá, ami gyakorlatban elképzelhetetlen. Ezen javaslat beadása ezért szinte inkább azt a célt szolgálta, hogy a kormány jóakaratát mutassa,

22 másrészt pedig, hogy a nagykövetek döntését ad absurdum vigye. Ezen javaslat beadásának gyakorlatban csak az volt az eredeménye, hogy a bizottság lényegileg ezt is elvetetette, ezzel szemben szakító s az elvet tisztán megóvó álláspontunkat, mely már amúgy is lemorzsolódott, teljesen feladtuk, s ez csak néhány elvi kijelentésben van leszögezve. Ehhez még hozzá kell fűznöm, hogy a jelenlegi helyzet az, hogy a bizottság saját kezdeményezéséből javasol kisebb-nagyobb kiigazításokat, ezek azonban - miután a kísérőlevél szövege csak érdekelt államokról beszél Magyarország helyett éppúgy előnyünkre, mint kárunkra is történhetnek s ismerve a bizottság rossz indulatát, utóbbival is számolnunk kell. A számunkra kedvező politikai légkör hiányán kívül magában a bizottságban sem voltak meg az alapfeltételek ránk nézve kedvező elintézésre. Mármint az angol kormányét.