Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)
VÁLTOZATOKA VÁROSRA, A LAKÁSRA ÉS A TUDÁSRA - Gyáni Gábor: A szobaeb és a városi úri életforma
vállaló úrinő eszménye kitűnően megfért az arisztokráciától átvett kutyatartás polgári gyakorlatával. Nem tudjuk pontosan, hogy mennyire volt vagy lehetett általános a kutyatartás a középosztály körében. A század végén is legföljebb arról értesülünk, hogy „a főváros területén tartott ebek nagy száma" fokozott hatósági gondoskodást kíván. 15 Továbbá: 1906-ban a fővárosban közel 40 ezer cselédes háztartás volt 16 (közülük azonban nem mindegyik tartozott szorosan a középosztályhoz); ugyanakkor az Országos Állatvédő Egyesület 1901-es becslése szerint „mint egy 10.000 (tízezer) ebtulajdonos" van a városban. 17 Mindezek alapján megkockáztatható a feltevés, hogy minden második vagy harmadik középosztályi háztartásra jutott hatóságilag nyilvántartott kutya, aki után adóznia kellett a tulajdonosnak. Ez valóban széles körű társadalmi szokásra vet fényt. A kedvtelésre szolgáló szobaeb, vagyis a középosztályi kutyakultusz a két háború között mind több intézménynek teremtett létalapot. Az állat beszerzése a tízes évektől öltött szervezett formát. A Városháza, tehát a volt Károly kaszárnya udvarán, a Márta cselédközvetítő közvetlen szomszédságában, „egy kötéllel elkerített helyen" hetente kétszer tartottak kutya vásárt. 18 A háború után újra induló belvárosi kutyavásárról írta Az Esi 1921 januárjában: „A kínálat bőséges, a kereslet igen-igen csekély". 19 A középosztály anyagi konszolidálódásával a helyzet később bizonnyal megváltozott. Ez időben sem kifejezetten olcsó mulatság a kutyatartás: csak az ebadó maga évi 36 pengőt tett ki a két háború között (1938 után 15 pengőre mérséklődött annak összege). 20 A kedvtelésre tartott kutya, beszerzésétől az állat kimúlásáig, sok-sok költséggel terhelte meg a gazda pénztárcáját. Ahhoz például, hogy egy úri kutyatartó kedvenc ölebet versenyeztesse, különösen sokat kellett anyagilag áldozni. 1910-től tartottak Budapesten rendszeresen versennyel összekapcsolt kutyakiállításokat. Az 1913-ban az Országos Magyar Ebtenyésztők Egyesülete által rendezett eseményen 60 különféle díjat osztottak ki a zömében hölgyek által képviselt tulajdonosok között, akik „finom, selyemmel, puha vánkosokkal kibélelt kalitkákban heverésző majomképű kis »japán chinek«" birtokosaiként élvezhették, Auguszta főhercegasszony vezérletével, a társas élet örömeit. 21 15 A fő- és székesfővárosi M. Kir. Államrendőrség Főkapitányi Hivatala átirata a tanácsnak, 1897. BFL IV.1407.b. 3789/1901-X. 16 Gyáni 1983. 36. p. 17 BFL IV.1407.b. 3789/1901-X. 18 d. i.: Az utolsó pesti kutyavásár. Független Budapest, 1918. április 24. 19 Lanyha a kutyapiac. Az Est, 1921. január 16. 20 Pesti Napló, 1938. augusztus 12. 21 A kutyakiállítás. Pesti Hírlap, 1913. május 13.