Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)

VÁLTOZATOKA VÁROSRA, A LAKÁSRA ÉS A TUDÁSRA - Gyáni Gábor: A szobaeb és a városi úri életforma

tartó s kétszeresen adózó polgáraira ró elviselhetetlen terhet, - a kellemetlenségek légióit zúdítván rájuk".

8 Kérik a szabályzat módosítását. A levél hatására az Országos Állatvédő Egyesület arra igyekezett rábírni a tanácsot, hogy enyhítsen az ebtartás hatósági feltételein, ám mindhiába. A később meghozott rendelkezések továbbra sem voltak tekintettel az ebtartók megfogalmazott óhajaira. A tanács 1901-ben, majd 1917-ben alkotott szabályrendeletei arról intézkedtek, hogy „a székesfőváros területén tartott ebeket évenkint az illetékes kerületi elöljáróságnál be kell jelenteni és össze kell írni". Ennek elmulasztása pénzbírság kiszabását vonta maga után. Ráadásul a kötelező állatorvosi vizsgálatot is mindig előírta a hatóság a kutyák számára, a védjegyért és igazolványért fizetendő díjat pedig „kizárólag haszoncélra tartott eb után évi 10 korona, a kedvtelésre tartott eb után évi 50 korona" összegben állapította meg. Több kutya tartása esetén kétszeres adóösszeget róttak ki a tulajdonosokra. A kedvezőbb adózási kategóriába sorolt kutyák körét szűkítendő a tanács úgy rendelkezett: „haszoncélra tartott ebnek csupán az olyan eb tekintendő, melyet tulajdonosa hitelt érdemlően igazoltan kizárólag teherhúzásra, patkányirtásra, illetőleg (a külterületen) házőrzésre használ. Minden más eb (tehát a vadász és mutatványos eb is) kedvtelésből tartóttnak számít." A veszettség jelentkezésekor öt-hat hétre meghirdetett, gyakran azonban több hónapig is elhúzódó ebzárlat során a hatóságok különösen szigorúan betartatták a póráz és a szájkosár utcai használatát, egyúttal a védjegyet is megkövetelték. Más alkalommal nem vették azonban ennyire szigorúan a szabályok betartását. Az utcai élet korabeli képi ábrázolása jól mutatja, hogy a sétálni vitt kutyákon szinte soha sem volt póráz és szájkosár. Más szabályok vonatkoztak persze az utcára és megint mások a félnyilvános terekre, így a vendéglőre, a kávéházra, valamint a tömegközlekedési eszközökre: a belügyminiszter (1898-ban) fontosnak tartotta például előírattatni, hogy ez utóbbi helyekről, beleértve a „géperejű közúti vasútat" és a társaskocsit is, tiltassanak ki a kutyák. Ha valaki megszegi a tilalmat, rendőri kihágást követ el, amiért pénzbírsággal sújtható. Van némi igazság a Pesti Hírlap 1912-es cikkének megállapításában, mely szerint: „A veszett kutyák nem a jól táplált, gondozott, agyonfürösztött és mindig száj kosárral látható ebek közt keresendők, hanem a külvárosokban, ott, ahol ritkábbak a házak, ahol az ételmaradékokat az utcára vagy a ház mögé öntik, ahol a reggeli órákban megjelennek a kóbor kutyák...".

9 A kizárólag kedvtelésre tartott kutyák gazdái minden bizonnyal követték az 1882es budapesti szabályrendelethez csatolt oktató füzet, a „Népszerű utmuta8 BFL IV.1407.b. 3789/1901-X. 9 A pesti kutyák sorsa. Pesti Hírlap, 1912. október 2.