Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)

A GYARAPODÁS ALAKVÁLTOZATAI - Bán Péter: A kilenced- és tizedszedés újraszabályozása az egri püspöki uradalomban az 1764 és 1768 közötti dézsmautasítások tükrében

hanem kronológiai fordulópont volt a falvak robotváltsági szerződéseit, a job­bágytelki földeknek a házhelyekhez rögzített mérnöki kimérését, a hármas­nyomás elterjesztését, az úrbéres szolgáltatások mindegyikének a községek­kel kötött részletes kontraktusokba és ún. gremialis (kebelbéli), domanialis (urasági) conscriptiókba foglalását illetően is. De 1764-ben került sor a tiszti­szék első ülésére (oeconomicalis sessio) is, s ugyanettől az évtől találhatók meg a levéltárban az uradalmi pénztár és a számvevőség naplói, illetve össze­sítő bevételi és kiadási kimutatásai stb. 4 A dézsmaszedők számára készült instrukciók ilyenformán szervesen illeszkednek az Eszterházy-korszak elejé­nek új, szilárdabb és kiszámíthatóbb alapokra helyezett, egyúttal magasabb naturális és pénzjövedelmet biztosító birtokkormányzati reformjainak sorába. Az 1764. és az 1766. évi utasítás egyaránt kiterjed minden dézsmaköteles termékre: gabonafélékre, a velük együtt lajstromozott méhrajokra, a szőlő­re-borra, a bárányokra és kecskegidákra, amelyekből kilencedet + tizedet = ötödöt szedtek a püspöki domíniumban, de az 1766-os instrukció kitekinté­seket tartalmaz az uradalmi területnél lényegesen nagyobb egyházmegye ti­zedszedőinek kötelezettségeire is. Az 1768. évben keletkezett gabonadézs­ma-jegyzék formulája az egyházi tizeden kívül ismét magába foglalja a ki­lenced összeírásával kapcsolatos előírásokat, azaz csak az uradalmi dézsmá­soknak készült. A források publikálásában a modern átíró közlésmódot választottam, de anélkül, hogy módosítottam volna a szöveg grammatikai, szemantikai szer­kezetén, és a latinos szavaknál - a rövidítések feloldásán kívül - nem vál­toztattam a kéziratban olvasható alakon. 5 I. A méltóságos egri püspökség urasága jószágaiban leendő dézsmásoknak instructioja 6 Íme Hivataluk kötelességében leszen dézsmás uraiméknak azon hívség­gel, melyet természet törvénye szerint kegyelmes uruknak, aki kenyerüket megadja, az ő idejében személyük szerint dézsmálásuk alá rendelt falukra, helységekre és pusztákra kimenni, az ott egybehívott nótáriusoknak s bírák­nak előre megjelentvén, hogy minemű termésnek és nemzésnek 7 dézsmálá­sára jöttek. Intvén pedig őket, hogy hitükre, melyet letenni hazánk törvé­4 Soós 1955. 95-101. p.; BÁN 1999. 273-279. p.; BÁN 2004.135-144. p. 5 E megoldásra ösztönzött BAK 2001. 6 Levéltári jelzete: HML XII. 32. a. XII-3/a/84. Liber 78.13-17. p. 7 A „nemzés" szó használata arra utal, hogy az állatállomány esetében mindig a sza­porulatot tizedelték.

Next

/
Oldalképek
Tartalom