Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Vörös - fehér - zöld - vörös. A megtorlások alakváltásai - Szakolczal Attila: Az 1956-os forradalmat követő megtorlás dimenziói

Közlöny és a Bírósági Határozatok, vált folyamatossá a jelentések és összegzések révén a (politikai szempontoknak primátust biztosító) szakmai kontroll. Ez az az idő, amikor a helyi pártbizottságok is túljutottak a november 4-ét követő személyi és politikai vitákon, és képessé váltak arra, hogy irányítsák, felügyeljék az ügyészségek és bíróságok munkáját. Miközben 1957 tavaszára a párt irányítása alatt működni kezdtek azok az intézmények, amelyekre a megtorlás jogi része hárult, összeállt a bíróságok általi megtorlás jogi eszköztára. Noha már 1956. november 12-én kibocsátottak egy törvényerejű rendeletet, amely a rögtönítélő eljárás bevezetésének szándékát mutatja, azt nem sikerült alkalmazni, annak alapján egyetlen eljárás sem indult. A statárium az eljárás lefolytatására rendelkezésre bocsátott idő rövidsége miatt volt alkalmatlan az ötvenhatosok elleni büntetőeljárások lefolytatására. A fegyverrel rendelkezők elrettentésén kívüli legfontosabb, bár akaratlan eredménye a katonai bíróságok létszámának jelentős csökkentése volt. A gyorsított eljárásokat 1957. január 15-től lehetővé tevő törvényerejű rendelet sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az - Domokos József szavaival - nádpálcává szelídült a bírák kezében, noha a jogalkotók szándéka szerint rettenetes buzogány lett volna. Nem a gyorsított eljárásról rendelkező jogszabály volt tehát a hibás abban, hogy nem vált a megtorlás általánosan használt törvényévé, hanem az igazságügyi apparátus nem állt még készen 1957 első hónapjaiban az alkalmazására. A(z 1957 áprilisától) megoldást hozó (legfelsőbb bírósági) népbírósági törvényerejű rendelet egyetlen igazán lényeges újdonságot tartalmazott: kiterjedt lehetőséget biztosított a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa számára a nem kellően szigorú ítéletek súlyosítására. Ez, valamint a megfelelően kiválasztott népbírákon keresztül a párt politikai kontrolljának érvényesítése tette a népbíróságot a fontosabb ötvenhatos ítéletek meghozatalára alkalmas fórummá. 3. A megtorlást elszenvedni kényszerülők körének szabatos kijelölése még tovább váratott magára. A pártvezetés direktívái alapján és az MSZMP adminisztratív osztályának koordinációjával a belügyminiszternek, a legfőbb ügyésznek, valamint az igazságügy-miniszternek kellett kidolgoznia egy olyan előterjesztést, amely alapján a pártvezetés meghozhatta határozatát a büntetéspolitika irányelveiről. A három szervnek azonban különösen rossz volt a viszonya 1956-ban. A belügyesek folyamatosan a munka szabotálásával, liberalizmussal, sok esetben az ellenség mentésével vádolták az ügyészséget és a bíróságot. Az ügyészség szakmai alkalmatlansággal, slendriánsággal a nyomozókat, amiért vádemelésre alkalmatlan állapotban terjesztik fel az ügyeket, a bíróságot pedig a belügyhöz hasonló vádakkal illették, amiért késlekedik a vádemelésig jutott ügyek tárgyalásával, illetve mert ítélkezésében nem elég szigorú. A bíróság az ügyek előkészítetlenségét kifogásolta, panaszolva, hogy ítélkezés helyett sok esetben a tárgyaláson kénytelenek nyomozati munkát folytatni, miközben ők pedig az Elnöki Tanácsot bí-