Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Vörös - fehér - zöld - vörös. A megtorlások alakváltásai - Szakolczal Attila: Az 1956-os forradalmat követő megtorlás dimenziói

ját komolyan véve sokkal inkább az ígéretek teljesítésén, semmint a forradalomban elért eredmények felszámolásán dolgoztak, amennyiben ténylegesen dolgoztak. így volt ez a vizsgálódásunk tárgya szempontjából leginkább fontos szervezeteknél: a rendőrségnél, ügyészségnél és bíróságnál. A rendőrség újjászervezésével és hadra fogásával kapcsolatosan Kádáréknak számos problémát kellett megoldaniuk. A testület súlyos létszámproblémákkal küzdött, részint az ÁVH (egyelőre megőrzött) megszüntetése, részint a rendőrök egy részének Nyugatra menekülése miatt, amit kezdetben a munkásság körében toborzott ideiglenes rendőri szolgálatot vállalók beállításával igyekeztek ellensúlyozni, ez azonban tovább növelte a régi rendőrök körében is meglévő ódzkodást a politikai feladatoktól. Tovább nehezítették a helyzetet az október-novemberi események egyre súlyosabb megítélésén (és elítélésén) alapuló tisztogatások, amelyek tovább apasztották az állomány létszámát, miközben fenntartották a még szolgálatban lévők bizonytalanságát. A Belügyminisztérium 1957. április 30-ával kívánta befejezni a rendőrök felülvizsgálatának második hullámát, amit természetesen nem sikerült betartani, a felülvizsgálatok ténylegesen az év végéig elhúzódtak. A november 4-i szétkergetés megaláztatásán túl a különböző fegyveres testületek (rendőrség, ezen belül a politikai nyomozó osztályok, honvédség, határőrség, karhatalom) egymást denuncíalo rivalizálása is akadálya volt a rendőrség politikai feladatokra fogásának. A rendőrök többsége még 1957 elején is idegenkedett a politikai munkától, és noha egyre kevésbé volt bátorságuk annak megtagadására, azt meglehetős sikerrel szabotálták mégis el egyéb, a rendvédelemben fontos feladatok (a forradalom idején kiszabadult elítéltek felkutatása és őrizetbe vétele, eldobált és elrejtett fegyverek összegyűjtése, a Nyugatra menekülés megfékezése, a kiszabadult bűnözők révén megnövekedett köztörvényi bűncselekmények tetteseinek nyomozása stb.) preferálásával. Legalább ekkora problémát jelentett Kádárék számára az államvédelem (a politikai rendőrség) megszüntetve megőrzése is. Kádár (elsősorban hatalmi-politikai szempontok miatt) szükségesnek látta fenntartani, sőt megerősíteni az ÁVH feloszlatásáról hozott határozatot (nem tárgyalom itt, hogy ténylegesen a hatóságot már 1953-ban megszüntették, betagolva az egységes Belügyminisztérium szervezetébe). Kádár az október 23-a előtt önálló hatalommal rendelkező (helyenként önálló politikai irányt képviselő), legitimitását a mindenkori ellenség ellen folytatott következetes és szünet nélküli harcból merítő államvédelem helyett olyan szigorúan kézben tartott, a legfőbb politikai hatalom engedelmes és szakszerű eszközeként működő politikai rendőrséget akart, amely legitimitását egyedül és kizárólag a legfelső pártvezetéstől, vagyis tőle kapta. A lényeg az volt, hogy olyan új testület jöjjön létre, amely ne tekinthesse magát az ÁVH (jog)utódának. Ezért volt szükség az ÁVH feloszlatásának megerősítésére, helyette a rendőrségen belül új testület, a politikai nyomozó osztály létrehozására, valamint az egykori államvédelmisek igazoló eljárás alá vonására. Utóbbi célja