Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Vörös - fehér - zöld - vörös. A megtorlások alakváltásai - Tóth Ágnes: A németek internálása a Dunántúlon, 1945-1946

A lengyeli internálótábor mellett a megye több településén, így Nagymányokon, Tolnán, Bátaszéken, Szekszárdon, Györkönyben, Simontornyán is létrehoztak táborokat. A legnagyobb befogadóképességű a tolnai - amelyet az első hónapokban a Várdombhoz tartozó Újberekpusztára helyeztek ki - és a szekszárdi volt. Ezek működtek a leghosszabb ideig is. Az első hónapok teljes önkénye után - a jogi keretek megállapítását követően - mind az internálási eljárások, mind a táborok élete, az őrszemélyzet ellenőrzése, irányítása szervezettebbé vált. Jellemző volt továbbá, hogy a belügyi szakapparátuson kívül mind a közigazgatás, mind az egészségügyi ellátás vagy a közmunkásokat igénybe vevő munkaadók kezdettől fogva az emberséges megoldásokat keresték és támogatták. A lengyeli internálótábor viszonyait, az itt alkalmazott eljárási módokat érdemes hosszabban elemezni, mert a folyamat egészét jellemezte, még akkor is, ha más táborokban nem, vagy nem mindig alkalmaztak ennyire szélsőséges megoldásokat. Az április utolsó napjaiban létrehozott tábor körülményeiről először az ott egészségügyi vizsgálatot tartó Schreck Ádám községi orvos számolt be. Az április 29-én megtartott látogatása során 140 embert vizsgált meg, a táborban tapasztaltakról a járás főjegyzőjének korrekt, tárgyilagos beszámolót írt, és azonnali intézkedését kérte. Azaz: a latrinának oltott mésszel való azonnali fertőtlenítését, a mindennapi mosakodáshoz, mosáshoz és iváshoz szükséges víz biztosítását, minden helyiségben a világításról való gondoskodást, továbbá az internáltak legalább napi egyszeri tápláló melegétellel való ellátását. Nyomatékosan kérte a fertőző és lázas betegek azonnali elkülönítését, lehetőség szerint kórházba szállítását, a tetvesség terjedésének megakadályozását, valamint a gyerekeknek az édesanyjukkal közös helyiségben való elhelyezését. Ezen helyiségeknek hűvös időben való fűtését, a csecsemők fürdetéséhez meleg víz és szappan biztosítását, továbbá napi egy liter forralt tejjel való ellátásukat alapvetőnek nevezte. Külön kérte egy 24 éves, teljesen vak, és egy 93 éves, összetört ember elbocsátását is, valamint a másodnaponkénti orvosi rendelés és ellenőrzés bevezetését. A járási főjegyző néhány nappal később - május 4-én dr. Nusser Antallal személyesen tájékozódott a táborban, s az orvos által kifogásolt alapvető egészségügyi körülmények biztosításáról intézkedett. Jelentésében kitért az őrszemélyzet magatartására vonatkozó bejelentésekre is. „Miután az őrség több tagja ellen panasz merült fel, hogy a foglyokat bántalmazzák, őket kioktattam, és utasítottam egy emberséges bánásmódra. Sallay tizedest a főszolgabírónál szemegkülönböztetését, mert az a kollektív bűnösség elfogadását jelenti. Elfogadhatatlannak tartották, hogy ezekben a falvakban csak az új telepesekből szerveződjék meg a rendőrség, valamint érthetetlennek tartották a jegyzők és a tanítók áthelyezésére tett javaslatot is. MOL, Belügyminisztérium, Népgondozó Hivatal iratai (XIX-B-3), 2504/1945.