Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Ö. Kovács József: Az erőszak történelmi tapasztalatai a politikai diktatúrában

is egyértelműen észlelhető volt a poszttraumatikus szindróma. Nagy többségük (57%) a szabadon bocsátás és a vizsgálat között az összes felsorolt szindrómától szenvedett. A beszélgetések idején egyes tünetek igen nagy arányban kimutathatók voltak, így például a korábbi traumával összefüggésbe hozhatóan 81%-uknak önkéntelen emlékezési kényszere, míg 59%-uknak tartósan magas izgatottsági állapota volt, 27%-uk pedig rendszerint magába zárkózott. Az erőszak emlékezetétől a keletnémet nosztalgiáig. Attitűdök és mentális örökségek Paradox módon a diktatúra kifejezés mintha elfedné annak lényeges elemét, a folytonos erőszakon alapuló uralmi jelleget. A kulturális emlékezet kutatása nélkülözhetetlen az erőszak problémájának feltárásában, annak is elsősorban a mindennapi vetületét véljük fontosnak. A mindennapokat is átszövik a rítusok, amelyeknek legalább két lényeges jellemzőjét szokás hangsúlyozni: az ismétlést és a megjelenítést.

56 Nyilván mást jelent a kulturális emlékezet történeti feltárása a diktatúrában, és mást jelent annak hivatalosan bejelentett megszűnése után. Az állandó kontroll alatt keletkezett történeti forrásokban (tárgyi, írott, audiovizuális) kell megtalálnunk azokat az utalásokat, rejtett formákat, metakommunikatív jeleket, amelyek a maguk természetességében árulkodnak a diktatúra természetéről. Ezek a jelenségek, így például a korabeli dokumentumfilmek testbeszédei, az elnyomás, a megtorlás alatti olyan emlékezetformák, amelyek egyúttal az ellenállásra is rámutatnak.

57 Éppen a rendszerspecifikus tabusítások miatt kell a „testi emlékezetre" is figyelnünk.

58 Mindez persze azt feltételezi, hogy a hagyományos, elsősorban csak a dokumentumok vizsgálatára támaszkodó történetkutatás látószögét kitágítjuk. Az úgynevezett kommunikatív emlékezet alapvetően a mindennapi tapasztalatcserére utal. Konkrét csoportokra vonatkoztatható, és ezáltal rétegspecifikus is, ami azt jelenti, hogy egymással versengő emlékezetmiliők alakulnak ki. Sok jelenkorkutató ezért is tarthatja - szándékos túlzással élve - a 56 Jan ASSMANN: Das kulturelle Gedächtnis. Schrift, Erinnerung und politische Identität in frühen Hochkulturen. München, 1992,17. p. Az emlékezet kérdésére lásd Gerald ECHTERHOFF - Martin SAAR (szerk.): Kontexte und Kulturen des Erinners. Maurice Halbwachs und das Paradigma des kollektiven Gedächtnisses. Mit einem Gleitwort von Jan Assmann. Konstanz, 2002; William HiRST - David MANIER: The Diverse Forms of Collective Memory. In: ECHTERHOFF - SAAR i. m. 37-58. p.; GYÁNI Gábor: Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Budapest, 2000; Lutz NIETHAMMER: A „floating gap" innenső oldalán. Kollektív emlékezet és identitáskonstrukció a tudományos diskurzusban. Századvég, 2004/4., 29-48. p. 57 ASSMANN i. m. 73. p. 58 Ueli GYR: Stille Gewalt. Zur Bedeutung nonverbal ausgeübter Macht im Alltag. In: BREDNICH - HARTINGER i. m. 77-96. p.; Arthur KLEINMANN: The Violences ofEveryday Life. The Multiple Forms and Dynamics of Social Violence. 233-235. p. In: Veena DAS - Mamphela RAMPHELE - Pamela REYNOLDS (szerk.): Violence and Subjectivity. Berkeley - Los Angeles - London. 2000, 226-241. p.