Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Kónya Anikó: Történelem az élettörténetben. '56 generációs emlékezete

A Körösi és Molnár által publikált interjúkra támaszkodva azt példáz­tuk, hogy olyankor is osztozhatunk mások emlékeiben, amikor nem éltük át együtt, ugyanakkor a társas/társadalmi emlékezeti keret valamiként közös számunkra. A személyes és a kollektív emlékezet lépésenkénti átmenetét a fenti példát kiegészítve szemléltetjük. Korábbi tanulmányunkban az emlí­tett dokumentumanyagot az emlékezeti folytonosság tekintetében összeha­sonlítottuk egy másik '56-os emlékanyaggal. 13 A két dokumentum anyaga eltér abban, hogy meddig tart a közös emlékezés; különbség van a befogadó és a riportalany között megosztott emlékezés időtartamában. Az elítéltek gyermekeinek emlékeit tartalmazó kötetben mindez - a generációs határok mellett - a mába vezető közös emlékezés, melyben szűkebb közös csoportok tartják össze az olvasót és emlékezőt. Kanyó kötetének anyaga Svájcba emigrált emberek emlékeivel ismertet meg. Itt többnyire időben zárt a közös történelembe illeszkedő emlékek csokra. A közösen megélt szakasz, a törté­netnek a riport által kijelölt „eleje" (forradalom és emigráció) alapozza meg a közös történelem érzését. A további történésekben az emlékezést tekintve már kevésbé személyes módon osztozik az olvasó az emlékezőkkel. Miköz­ben érdeklődéssel figyeljük az életsorsokat, és tudásunk is támogatja átélé­sünket, az élmények szintjén elválunk az elbeszélt személyes történelemtől. A két dokumentumanyag a társas megélés tekintetében eltérő, az utóbbiban átadja helyét a társadalmi, kollektív emlékezetnek. Valahol itt kereshető a tár­sas és a kollektív átmenet határa. Ahogy a közös emlékek csokra szűkül, egy­re inkább szükség van az elbeszélő emlékezet hagyományára. Hasonló törté­nik akkor is, amikor ugyanezt az eseményt más életkori generáció élte meg, és még inkább, ha az elkövetkező generáció még meg sem született. Az elbe­szélt szövegben - amennyiben jelen van - előtérbe kerül a társas azonosság. Időben vagy akár térben távolodva, a személyes emlékekre támaszkodó társas emlékezés helyett a kollektív, társadalmi emlékezet kerül előtérbe. Hasonlóan, mint azt a családi emlékezet vonatkozásában bemutattuk, a na­gyobb társadalmi csoportoknak is közvetíteniük kell valamiként a tapaszta­latot. Önmagukban a tények kevesek, történetekre és elbeszélőkre van szük­ség, hogy a nem személyes történelem személyes átélést nyerjen. Legyenek azok önéletrajziak vagy művészien átdolgozott történetek, filmek, amelye­ket más kulturális szimbólumok (például képek, emlékművek) is közvetíte­nek. A személyes történelmi emlékek műfaja a dokumentumfilm, aminek ter­mészetéről, lehetőségeiről Czirják Pál '56-ra is vonatkoztatott tanulmányá­ban olvashatunk. 14 Elbert Mária ugyanezen kötetben tett hozzászólásában hitelességük alapján szembeállítja az „ott és akkor" rögzített történelmi pil­is KANYÓ i. m.; KÓNYA 2002, i. m. 1 4 CziRjÁK Pál: Elbeszéléskényszer, dokumentumfilm és a történeti emlékezet konstruálása. In: UDVARNOKY Virág (szerk.): Elbeszélt történelem. Replika, 58., 2007,91-119. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom