Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Kónya Anikó: Történelem az élettörténetben. '56 generációs emlékezete

A Körösi és Molnár által publikált interjúkra támaszkodva azt példáztuk, hogy olyankor is osztozhatunk mások emlékeiben, amikor nem éltük át együtt, ugyanakkor a társas/társadalmi emlékezeti keret valamiként közös számunkra. A személyes és a kollektív emlékezet lépésenkénti átmenetét a fenti példát kiegészítve szemléltetjük. Korábbi tanulmányunkban az említett dokumentumanyagot az emlékezeti folytonosság tekintetében összehasonlítottuk egy másik '56-os emlékanyaggal.

13 A két dokumentum anyaga eltér abban, hogy meddig tart a közös emlékezés; különbség van a befogadó és a riportalany között megosztott emlékezés időtartamában. Az elítéltek gyermekeinek emlékeit tartalmazó kötetben mindez - a generációs határok mellett - a mába vezető közös emlékezés, melyben szűkebb közös csoportok tartják össze az olvasót és emlékezőt. Kanyó kötetének anyaga Svájcba emigrált emberek emlékeivel ismertet meg. Itt többnyire időben zárt a közös történelembe illeszkedő emlékek csokra. A közösen megélt szakasz, a történetnek a riport által kijelölt „eleje" (forradalom és emigráció) alapozza meg a közös történelem érzését. A további történésekben az emlékezést tekintve már kevésbé személyes módon osztozik az olvasó az emlékezőkkel. Miközben érdeklődéssel figyeljük az életsorsokat, és tudásunk is támogatja átélésünket, az élmények szintjén elválunk az elbeszélt személyes történelemtől. A két dokumentumanyag a társas megélés tekintetében eltérő, az utóbbiban átadja helyét a társadalmi, kollektív emlékezetnek. Valahol itt kereshető a társas és a kollektív átmenet határa. Ahogy a közös emlékek csokra szűkül, egyre inkább szükség van az elbeszélő emlékezet hagyományára. Hasonló történik akkor is, amikor ugyanezt az eseményt más életkori generáció élte meg, és még inkább, ha az elkövetkező generáció még meg sem született. Az elbeszélt szövegben - amennyiben jelen van - előtérbe kerül a társas azonosság. Időben vagy akár térben távolodva, a személyes emlékekre támaszkodó társas emlékezés helyett a kollektív, társadalmi emlékezet kerül előtérbe. Hasonlóan, mint azt a családi emlékezet vonatkozásában bemutattuk, a nagyobb társadalmi csoportoknak is közvetíteniük kell valamiként a tapasztalatot. Önmagukban a tények kevesek, történetekre és elbeszélőkre van szükség, hogy a nem személyes történelem személyes átélést nyerjen. Legyenek azok önéletrajziak vagy művészien átdolgozott történetek, filmek, amelyeket más kulturális szimbólumok (például képek, emlékművek) is közvetítenek. A személyes történelmi emlékek műfaja a dokumentumfilm, aminek természetéről, lehetőségeiről Czirják Pál '56-ra is vonatkoztatott tanulmányában olvashatunk.

14 Elbert Mária ugyanezen kötetben tett hozzászólásában hitelességük alapján szembeállítja az „ott és akkor" rögzített történelmi pilis KANYÓ i. m.; KÓNYA 2002, i. m. 1

4 CziRjÁK Pál: Elbeszéléskényszer, dokumentumfilm és a történeti emlékezet konstruálása. In: UDVARNOKY Virág (szerk.): Elbeszélt történelem. Replika, 58., 2007,91-119. p.