Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Kónya Anikó: Történelem az élettörténetben. '56 generációs emlékezete

A történetek szerepét az emberi gondolkodásban Bruner igazolja erőteljes írásában.

9 Erre építve, az önéletrajzi történetek sajátosságait Barclay nyomán emeljük ki.

10 A visszaemlékezés szerepét hangsúlyozva a szerző fontosnak tartja az emlékek hozzáillesztését a jelenhez; az élettörténet egységének, teljességének (kohéziójának) megteremtését; létezésünk, kultúránk igazolását. Megfogalmazásában az emlékezet olyan csatornának tekinthető, amelyen keresztül a személyes valóság és a szélesebb társas valóság összekapcsolódnak. Természetesnek tűnhet, mégis érdemes lefektetni, hogy amikor a személyesen átélt történelmet felelevenítjük, nem csupán ténybeli ismereteinket frissítjük fel: ez a történelem az élet-narratíva részének tekinthető, ami a narratívazonosság elméleti fogalmába fordítható át. Az elbeszélés énességét mutatja a többé-kevésbé kendőzött személyes perspektíva is, amely a személyesen megélt történelmi (közéleti) eseményeknél oly szembetűnő. Én voltam az, akivel megtörtént, aki ott voltam, aki hallottam stb. Bárhonnan vesszük is a példát, felfigyelhetünk rá, hogy a privát és külső történelem közös történetet alkotnak, legfeljebb az elbeszélés mondandója irányítja, hogy hol az egyik, hol a másik kerül fókuszba. Személyes és történelmi tudásunk, élményeink együtt jelölik ki az elbeszélés objektív és szubjektív síkját, idővonalát. Nincs a két történetünk között szigorú kronológiai megfelelés, csak olyankor, ha egy-egy tartalmi csomópont életünk e két területét összekapcsolja. A történelmi és a privát természetű anyag emlékezetünkben elválhat és összetalálkozhat. Elválasztja őket például, ha a történelmet tényszerűen, míg a privátot élményszerűen kezeli emlékezetünk. Ugyanezen az alapon tekintve az élményszerűen átélt történelem teljesen egybeolvadhat személyes élményeinkkel, amely különös intimitást és ezáltal fennmaradást biztosít a történelmi emlékeknek. Az emlékek társas megosztása A személyes időtérben élünk mind, a történelmet mindennapjainkban megélt emberek. Társas, beszélgető emlékezeti helyzetben természetes a közös emlékekre utalás. A társas emlékezés során a történelem is a beszélgetés része, amelynek diszkurzív vonatkozásai nyilvánvalóak.

11 Hasonló történik olyankor is, amikor az általunk megélt eseményeket mások emlékein keresztül újraéljük. Az emlékező és a hallgató egyaránt emléket idéz. Az azonos korban élt embereknek ismeretlenül is lehet közös témájú élményanyaga, ami a történelmi események, tágabban értve a publikus esemé9 Jerome S. BRUNER: A gondolkodás két formája. In: LÁSZLÓ János - THOMKA Beáta (szerk.): Narratív pszichológia. Narratívak 5. Budapest, 2001,27-57. p. 10 BARCLAY i. m. 11 Lásd például a H. SAS Judit: A „C" villa története. Szociofotók, dokumentumfilmek és a videóval készített mélyinterjúk a szociológia lehetséges eszköztárában című tanulmányában lejegyzett emlékező beszélgetést. Szociológiai Szemle, 2002/3., 43-65. p.