Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Horváth Sándor: A munkásidentitás változása - az 1956-os forradalom leverését követő megtorlás hatásai

önreprezentáció hajlamossá teheti a múlt későbbi ábrázolóit - köztük a történészeket -, hogy az adott társadalmi csoporthoz tartozást ne pusztán szituatívnak, hanem állandónak ábrázolják. A munkástanácsok későbbi ábrázolásai - alkalmazkodva a korban elterjedő totalitárius narratívához - elsősorban a munkásokat reprezentáló szervként jelentek meg. Ennek egyik oka a Kádár-kori ellenforradalom-képpel szembeni tiltakozás is volt, ugyanis a munkástanácsokkal szembeni megtorlás során a legfontosabb feladatok közé tartozott, hogy „sokkal alaposabban kell megmutatni a központi és ezentúl egyes üzemi munkástanácsok összetételét, hogy ezekben a munkástanácsokban jelentős számban fasiszta, deklasszált, a munkásosztálytól teljesen távol álló egyének foglaltak helyet".

2 Azonban maguk a munkások is felettébb képlékeny és heterogén csoportként értelmezhetőek, különösen az ötvenes években. Ahogy arra a megtorlás hatásait a munkások családjában vizsgáló tanulmány szerzői, Körösi Zsuzsanna és Molnár Adrienne is rámutatnak: „Az általunk vizsgált tizennyolc eset sem alkot homogén csoportot, hanem az ötvenes évekre jellemzően a munkásság származás, lakóhely, szakmai képzettség, életkörülmények és kulturális háttér szerinti különbségeit, sokszínűségét mutatja meg."

3 A kérdéskör megközelítésében kulcsfontosságú elem a „munkás" fogalom meghatározása és használata, mivel a hivatalos beszédmódban vagy a korabeli statisztikákban megjelenő „munkások" között a makrofolyamatok elemzése révén igen nehéz különbséget tenni. A munkások megítélése, a róluk szóló véleménynyilvánítások, valamint a gyári munkarend szabályozása és ellenőrzése egymással szorosan érintkező elemzésekre adnak lehetőséget. Sokan hajlanak arra, hogy a munkás fogalmát foglalkozási kategóriaként tüntessék fel, ami leegyszerűsíti a köré szőhető értelmezési keretet. Ez különösen igaz a magát a „munkásállam" végrehajtó szerveként definiáló ötvenes évekbeli közigazgatásra, mivel a „munkáskérdés" vizsgálatára és a témában keletkezett hivatalos iratokra erősen rányomta bélyegét az uralkodó ideológia. A hivatalos iratok beszédmódjában, a statisztikákban „munkásként" tartották számon, és ugyanabba az „állami iparban és építőiparban alkalmazott munkások" kategóriába sorolták a két hónapra a gyárban rakodást vállaló segédmunkást, az évtizedek óta gyárban dolgozó szakmunkást, a néhány évre gyári munkássá „deklasszálódott" értelmiségit, akárcsak a kelengyére gyűjtő szövőlányt. 2 Az üzemi demokratikus helyzet, továbbfejlesztésének lehetősége és a pártszervezetek feladatai. Észrevételek az anyaggal kapcsolatban. 1957. április 10. Magyar Országos Levéltár (MOL), M-KS 288. f. 21/1957/2. ő. e. PTO. 3 KÖRÖSI Zsuzsanna - MOLNÁR Adrienne: „Kemény tanulság volt". Az 1956-os forradalom utáni megtorlás következményei a munkáscsaládokban. In: HORVÁTH Sándor - PETHŐ László TÓTH Eszter Zsófia: Munkástörténet - munkásantropológia. Budapest, 2003,104-114. p.