Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Kovács Csaba: Sorsok és emlékezetek. A második világháborús megtorlások délvidéki magyarok visszaemlékezéseiben

lása után a helyzet annyiban változott, hogy akkor az ÓZNA

8 alakulatai már listák alapján hurcolták el és végezték ki azokat a magyarokat, akiket összefüggésbe tudtak vagy akartak hozni valami módon a szerbekkel szemben elkövetett atrocitásokkal.

9 Azok a magyarok, akik „önként" - ezzel bizonyítva antifasiszta beállítottságukat - beléptek a magyarok alkotta Petőfi partizánbrigádba, mentesültek a kitelepítés és a kényszermunka alól, legalábbis ezt állította a hivatalos propaganda. Az önkéntesség nagyon gyakran azt takarta, hogy a magyar férfiak választhattak a brigádba való belépés és a kényszermunka között.

10 A délvidéki magyarokat, a németekkel ellentétben, nem tekintették kollektív bűnösöknek, mégis akként bántak velük. November 18-ától a tizenhat és ötven év közötti magyar férfiakat munkaszolgálatra kötelezték, november 20-án pedig elkezdődött a magyarok internálása.

11 A kitelepítések olykor egész falvakat érintettek, azok magyar lakosságát az ottani szerbek kérésére internálták, amit azzal indokoltak, hogy a helybeli magyarok közül sokan részt vettek az 1942-es razziában.

12 1945 januárjában telepítették ki otthonaikból és terelték a járeki „munkatáborba"

13 a csurogi és zsablyai magyarokat, majd április 12-én Járekre hajtották Mozsor magyar lakosságát is.

14 A legyengült, betegségek, járványok tizedelte emberek közül 1946. április 16-ig - ekkor számolták fel a lágert - mintegy háromezer ember halt meg, köztük 141 magyar. A háború befejezése után a Jugoszlávia Nemzeti Felszabadító Bizottsága által készített nyilvántartás szerint Járeken 3632, Ókéren pedig további 147 fogva tartott magyart jegyeztek fel. Járekről 1945 júniusának elején átszállították a magyarokat Szépligetre és Dunabökényre. A táborokat az év őszén hagyhatták el a magyarok, s miután lakóhelyükre többé nem térhettek vissza, többségük Dél-Bácskában talált új otthont magának.

15 Az internált magyarok számát mindeddig nem lehetett megállapítani, a lemészároltak számára vonatkozóan pedig csak becslések vannak. A szakirodalom igen tág határok, ötezer és negyvenezer fő közé teszi a meggyilkoltakat.

16 A magyar köztudatban a Cseres Tibor által említett negyvenezres szám rögzült. 8 Nép védelmi Osztály. 9 BŐD Péter: „Visszaszerezték az emlékezés jogát". A. Sajti Enikő egyetemi tanár az 1944-es bácskai vérengzésről. 27. p. Magyar Narancs, 2004. december 16., 27-29. p. !0 A Petőfi brigád történetére lásd BAKI Ferenc - VÉBEL László: Petőfi brigád. Újvidék, 1983. u SAJTI i. m. 323. p. 1

2 MATUSKA Márton: Bácska, 1944 ősze. Magyar Nemzet, 1990. június 27., 2. p. 1

3 Járek korábban szinte teljes egészében németlakta falu volt, így az ottani munkatábor első lakói zömükben németek voltak. MÉSZÁROS Sándor: A járeki haláltábor. 204. p. In: CSORBA Béla (szerk.): S nem törődtök vele, a holnap mit őröl... Források a Délvidék történetéhez 3. Budapest, 1999,203-208. p. 1

4 A három falu az 1942-es Sajkás-vidéki razzia gócpontjában fekszik, is MÉSZÁROS i. m. 204-208. p. 16 SAJTI i. m. 327. p.