Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Munkások, parasztok, értelmiségiek - Az 1956-ot követő megtorlás társadalmi méretei - Kahler Frigyes: Joghalál Magyarországon. Koncepciós elemek az 1956-os perekben. A Brusznyai-per

Mindezt jól tudták a veszprémi pártvezetők is - az elesett szovjet katonák nevük feltüntetésével ma is Veszprémben nyugosznak - éppúgy, mint a nyomozók és a katonai ügyész. A halottak számának nagymérvű eltúlzása csak szándékos torzításként - Brusznyai Árpád kivégzésének célzatával - kerülhetett a per anyagába. Brusznyai sorsa tehát megpecsételődött. Dapsi Károly és Liszt Vilmos honvéd ezredesek legalább megkísérelték megmenteni a jövőnek a magyar tudományos élet kiváló ígéretét. Erre a tettükre az utókor tisztelettel emlékezik. Szavazatuk mögött látni kell azt is, hogy a két kommunista honvédtiszt a Veszprémben november 4-e után kirobbant ellenállást nem úgy ítélte meg, mint a tanács elnöke és a két rendőrtiszt ülnöktársuk. Ők - úgy tűnik nem fogadták el sem a kollektív felelősséget (a „magatartásuk következménye" formulát), s azt sem, hogy a szovjet támadás ódiumát más viselje. Mindez a halálra szavazóknál másként állt. Mi okból, kinek az érdekében? Joggal vetődik fel a kérdés: mi szüksége volt a hatalomnak az ilyen „megoldásokra"? Kétségtelenül igaz, hogy ezekben az eljárásokban is ugyanazok a „szakemberek" dolgoztak, mint az 1956 előttiekben. így bizonnyal hatott a rég bevált gyakorlat is. Ez azonban önmagában nem elégséges magyarázat. Úgy véljük, hogy a valódi ok a legfelsőbb politikai vezetés állásfoglalásában keresendő. Az 1956. decemberi - mindent eldöntő - párthatározat végül megállapította „az ellenforradalom jellegét", sőt nyilatkozott a résztvevők tevékenységéről is. Ennek nyomán azután a Belügyrninisztérium II. Főosztálya rendszerbe is foglalta a követendő stratégiát „Tervezet. Az ellenforradalmi harc további feladatai" címmel.

28 Ezt követően nem maradt más hátra, mint produkálni azokat az ügyeket, amelyek megfelelnek a decemberi párthatározatnak. S mert a valóság korántsem volt azonos a mindenható pártfórum által kijelentett, s így kétségbevonhatatlan „valósággal", így nem maradt más hátra, mint a büntetőeljárásokat igazítani a párthatározathoz. Hogy mindez így történt, közvetlen forrás is igazolja. 1958. október 9-én Marosán György egy feljegyzést kapott kézhez, amelyben többek között azt olvashatjuk, hogy „az ellenforradalmi perek anyagai minden vonatkozásban alátámasztják pártunk értékelését az ellenforradalomról".

29 Van tehát olyan érdek, amely a megtorlás folyamatában szükség szerint visszanyúl a konstruált koncepciós perek gyakorlatához. Nem véletlen, hogy a kihallgató tisztek először arra kíváncsiak, mi történt, majd azért bán28 MOL XIX-A 2. q-4G-920/1957. 29 HORVÁTH Ibolya - SOLT Pál - SZABÓ Győző - ZANATHY János - ZINNER Tibor (szerk.): Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez 1. Budapest, 1992, 649. p.