Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Munkások, parasztok, értelmiségiek - Az 1956-ot követő megtorlás társadalmi méretei - Kahler Frigyes: Joghalál Magyarországon. Koncepciós elemek az 1956-os perekben. A Brusznyai-per

Major Ákos jól tudta: ha eredményt akar elérni, nem szabad letérni az október 23. előtti kontinuitás talajáról. Nem is tett ilyet. A másodfokú bíróság A másodfokú bíróság úgy találta, hogy a perben megállapított tényállás Brusznyai Árpád esetében nagyon is jól szolgálja a per megindításával elérni kívánt célt - éppen a tényállás konstruált elemeivel. így bontakozik ki a tudatos ellenforradalmár képe, akinek a vérontás és a kommunisták üldözése a legfőbb célja. A tényállás megalapozatlanságát a lényegi kérdésekben tehát nem fogadta el. Csupán saját hatáskörében módosított a tényálláson olyan, lényeget alig érintő kérdésekben, amelyek a halálos ítélet meghozatalát nem veszélyeztették.

23 így a Batsányi-körrel kapcsolatos elsőfokú bírói megállapításokat mellőzte: „a bűnügyi iratok adatai, illetve az elsőfokú bíróság tárgyalásán elhangzott vallomások erre kellő bizonyítékot nem szolgáltattak". Minden más védői kifogást a bírói bizonyítékok mérlegelése elleni támadásnak értékelt a fellebbezési tanács, amely fellebbezéssel nem támadható. A tényállás-kiegészítés tartalmazza ugyanakkor, hogy „... nem az I. r(endű) vádlott kezdeményezésére indult el, hanem annak kibontakozásában nagyon fontos szerepet játszott az ottani egyetemi ifjúság körében kifejlődött államellenes hangulat", s hogy Brusznyai „... nemcsak politikai, hanem gazdasági és katonai vonalon is a népi demokratikus rendszer érdekeivel ellentétes határozatok meghozatalában vett részt..." Megismételte a másodfokú ítélet a Kána-vallomás lényegét, s hogy 180 szovjet katona és 70 polgári lakos haláláért - a fegyverek kiosztása okán Brusznyai (elsősorban) és társai felelősek. A Kána-vallomás elfogadása azonban nem mérlegelési kérdés. Rendelkezésre állt ugyanis - ha a bíróság a bizonyítást teljes körűen felveszi - a Kána által aláírt forradalmi bizottsági határozat, amely Brusznyait terjes mértékben igazolta. Ezzel kellett volna Kána vezérőrnagy vallomását ütköztetni. Ez már a koncepció ellen való lett volna, tehát a Kána-Brusznyai-vallomás „mérlegelésére" kellett szorítkozni. A harcokra és a halottak kérdésére még xdsszatérünk. A katonákra megállapítja: „... cselekményük legnagyobb részét magasabb elöljáróik hozzájárulásával, hallgatólagos tudomásulvételével, nem egy esetben pedig kifejezett utasításukra valósították meg." Más volt a helyzet a másodrendű vádlott esetében. Major Ákos jól számított, a bíróság hozzányúlt védence érdekében - de valójában Brusznyai helyzetének súlyosítása okán - a tényállás legterhelőbb részéhez, tudniillik hogy az ágyúkat nem kifejezetten a szovjet állások ellen állíttatta fel, hanem a laktanya körkörös védelmét rendelte el. A különtanács ebben a kérdésben a felvett bizonyítási 23 ítélet, 3-5. p. -1957. évi 34. törvényerejű rendelet 15. § (1) bekezdés.