Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Munkások, parasztok, értelmiségiek - Az 1956-ot követő megtorlás társadalmi méretei - Germuska Pál: Megtorlás a felsőoktatásban az ELTE BTK esettanulmánya alapján

ni kellett. A két fegyelmi bizottság az azonos cselekményeket általában azonos módon minősítette. A büntetések kiszabásánál kevéssé volt egységes az ítélkezési gyakorlat: hasonló súlyú cselekményért egészen más büntetést lehetett kapni. Ilyenkor sokféle egyedi körülményt vettek figyelembe, de nem kerültek előtérbe az osztályszempontok. Elvétve fordult elő, hogy a származás befolyásolta volna a fegyelmi bizottság döntését, ezt jól mutatják a határozatok indoklásai. A hallgatók esetében a fegyelmi szabályzat meghatározása szerint a törvényes rend elleni vétség és a népi demokráciával való szembenállás okán a hallgató felsőoktatásból való kizárására kellett javaslatot tenni. Ez olyan tágan értelmezhető paragrafus volt, hogy teljesen eltérő és más fajsúlyú cselekmények elkövetését is kizárással torolták meg. A büntetések elrettentő, megfélemlítő célja nyilvánvaló volt az egyetemi fegyelmi eljárásoknál: oktatók esetében 40%-os, hallgatók esetében 55%-os arányban rótták ki a legsúlyosabb büntetést (elbocsátás, kizárás). Az oktatóknál, részben az egyfokú eljárás miatt, nem találkoztunk súlyosbítással, a hallgatóknál azonban a határozattal lezárt ügyek 31%-ában Szigeti József szigorúbb büntetést szabott ki jogerősen. Összegezve a leírtakat a megtorlás folyamán többféle szempontrendszer és alapelv fejtette ki hatását egyszerre. Ezek hol kölcsönösen erősítették, hol ldoltották egymást, ezért tűnik sokszor következetlennek az ítélkezési gyakorlat. Célját azonban tökéletesen elérte, az egyetemen 1957 végére szinte mindenfajta ellenállást felszámoltak. Azoknak, akik nem tudtak, nem akartak azonosulni a rendszerrel, egyetlen menedékük a passzivitás maradt. A hallgatás hosszú évei következtek...