Hlavácsné Kérdő Katalin: Magyarország történeti helységnévtára 1773–1808. Nógrád megye I. (Budapest-Salgótarján, 2002)
Bevezetés a „Magyarország történeti helységnévtára" című sorozathoz
A sorozat kiadásával kapcsolatban köszönjük a Magyar Országos Levéltár, a Hadtörténelmi Térképtár, az Evangélikus Országos Levéltár, a Dunamelléki Református Egyházkerületi Levéltár, a Dunántúli Református Egyházkerületi Levéltár, a Tiszáninneni Református Egyházkerületi Levéltár, a Tiszántúli Református Egyházkerületi Levéltár, a Ráday Gyűjtemény és a megyei levéltárak vezetőinek és munkatársainak segítőkészségét, amivel elősegítették a szükséges adatok felkutatását. Köszönjük továbbá az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottságának, hogy fórumot biztosított a felmerült problémák szélesebb körben való megvitatásához, és szerepet vállalt a munkába bekapcsolódók körének szélesítésében, valamint az egykori Művelődési Minisztérium Levéltári Osztályának, hogy támogatták a vállalkozásunkat. A fentieken túl köszönetet mondunk a Nemzeti Kulturális Alapprogramnak, a Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítványnak, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramoknak, a Teleki László Alapítvány Közép-Európa Intézetnek, valamint több megyei és városi önkormányzatnak, ill. levéltárnak, hogy támogatást nyújtott a sorozat egyes köteteinek kiadásához, s ezzel előbbre vitte a sorozat egészének ügyét.