Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - VI. A KIEGYEZÉSTŐL A POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOMIG

Beczelly Ödön, Büchler Ferenc, Büchler Mór, Doman Bernát, Hatzker Béla, Lővinger Gábor, Rónai István, Schwarz Dávid, Schrnidl Samu, Streisinger Lipót, Weisz Simon stb. A birtokosok egy része fokozatosan eladósodott, majd — a kamatokkal gyarapodó terheket nem bírva — tönkrement, kénytelen volt földjének kisebb­nagyobb részétől megválni. Egyesek bérbeadással igyekeztek földjüket meg­menteni, de a 80-as években a bérletek rendszerint a tőkés bérlők tulajdonába kerültek. Az 1875—1878-as években a városban és környékén gyakoriak vol­tak az árverések, amelyeken a földek átlag l/3-ad áron cseréltek gazdát. 100 A birtokosok elszegényedése tehát Nógrádban is jelentkezett, amit az érdekeltek, sőt egyes cikkírók is „a nemzet pusztulásának" próbáltak feltüntetni. Valójá­ban a kiegyezést követő évtizedben Balassagyarmaton is a középbirtokokon — az uradalmak „maradványait" leszámolva — már tőkések gazdálkodtak, még­pedig kezdetben inkább csak bérlőként, s később tulajdonosként. Természete­sem voltak olyan nemesi eredetű birtokok is, főleg a környéken amelyeknek régi tulajdonosai (Veres Pál, Madách Károly, Fáy Albert) igyekeztek a változó idővel illetőleg viszonyokkal lépést tartani és a birtokaikon tőkés gazdálkodást folytattak. Az elszegényedő birtokosok nem a jobb gazdálkodással, életmódjuk meg­változtatásával akartak helyezetükön segíteni, hanem összeköttetéseik révén, a megyei hivatalokba való bejutással. Egyesek megmaradt birtokaikat bérbe adták, fiaikat pedig igyekeztek megfelelő pozíciókba juttatni. A hivatalok révén a dzsentrik tekintélyhez, befolyáshoz és jövedelemhez jutottak, dolguk viszont nem sok akadt (illetve mások dolgoztak helyettük), s lényegében régi élet­módjukat folytatták. A környékbeli és részben a megyei dzsentrik központja Balassagyarmat volt, mert egy részük a megyei és itteni hivatalokban helyezkedett el, s rend­szerint itt is lakott. A környékbeliek közül többen a városban is tartottak fenn lakást, illetve itt találkoztak egymással közgyűlések, beiktatások, ünnep­ségek, bálok és egyéb események alkalmával. Találkozóhelyük általában a Kaszinó volt (a századfordulón a Takarék- és Hitelintézet épületének emele­tén), ott kártyáztak, mulattak, növelték adósságaikat. Gyermekeiket általában iskoláztatták, mert csak így remélhették, hogy a képesítéshez kötött jobb állásokba juttathatják be őket. A 70-es évek végén jelentkező — és alig változó mélységű — mezőgazdasági válság rendkívül súlyos helyzetbe hozta Balassagyarmat parasztságát, mert terményeiket csak igen alacsony áron tudták értékesíteni. Ezért sokan közü­lük eladósodtak, állataikat vagy földjük egy részét eladva elszegényedtek, sőt nyomorogtak. A kis- és törpebirtokosok rohamos proletarizálódásának kér­désével foglalkoztak a megyei és városi hatóságok, valamint egyes újságcikkek is aggodalommal tárgyalták azt. Az elszegényedő parasztság nyomorán a megye gazdasági egyesületek létesítésével, segélymagtárak fenntartásával stb. igyekezett segíteni, de ezek a válságos helyzeten mit sem változtattak. A vál­ság elmélyüléséhez hozzájárultak az egymást követő rossz termésű évek (1874, 1876, 1879, 1881, 1886) és bizonyos mértékig a kisgazdaságoknak örökö­södés folytáni fokozatos elaprózódása is. Az elkeseredett és kilátástalan helyzetbe került parasztság — mivel nem látta lényegében és gyökereiben a bajok igazi okait — nemegyszer áldozatául esett és eszközzé lett hajdani urai, illetőleg a dzsentrik által Balassagyarmaton is szított antiszemita rágalmaknak, illetőleg provokációknak. A szóban forgó

Next

/
Oldalképek
Tartalom