Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)
A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - III. A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG
előtérbe kerülése azonban egyáltalán nem jelentette azt, hogy a város vagyoni fejlődésének előbbrevitelében is őket illette volna az oroszlánrész. A molnárok és pékek viszonylag kevés problémát okoztak. A reájuk vonatkozó intézkedések megítéléséből úgy tűnik, hogy a molnárok tevékenységét a rossz termésű és háborús években két szempontból igyekeztek ellenőrizni. Az egyik a gabona súlyával és az ebből őrölt liszt mennyiségével, a másik a felületes módon történő őrlésből származó alacsonyabb minőségű liszttel függött össze. A tizes években különösen Cziffer János városi molnárral volt sok baja a városi tanácsnak, részben őrleménybeli tartozási, résziben malomépítési, illetőleg szerződés meg nem tartási ügyekben. 145 A molnárokkal kapcsolatos lisztproblémák azonban nagymértékiben összefüggtek a lisztet árusító pékek ügyeivel is. A pékek és a „kenyeret sütő asszonyok" — akik különben mint a sütés két ágának képviselői, állandó vitában álltak egymással — abban teljesen egyetértettek, hogy minél magasabb áron adják el készítményeiket. Szinte nincs olyan élelmicikkekre vonatkozó hatósági árszabás, amelyikben ne szerepeltek volna a kenyér, a kifli és a zsemle árak, és amit következetesen mindig ne léptek volna át. Az 1795. november 19-i megyegyűlés úgy igyekezett ezen segíteni, hogy forintra, krajcárra és dénárra, valamint mázsára, fontra, latra és itcére pontosan meghatározott árszabást bocsátott ki, s annak a megye városaiban és nagyobb lélekszámú községeiben való feltétlen betartását követelte. A kékkői járásban a „balassagyarmati, vadkerti, nagyoroszi, és nógrádi bíráknak a megtartás végett, szintúgy mint a pékeknek, s nótárius uraméiknak prothocolumba való beírására és a pékek ajtajokra való felszögelésire" Révay Ferenc szolgabíró továbbította az árszabást. 146 A mészárosok tevékenységét mind az árak, mind az egészségügyi követelmények miatt igen sokszor szabályozták és ellenőrizték. Az árak alakulását igen sok tényező befolyásolta a béke éveiben is, de még több a korszak háborús éveiben, amikor a katonai szállítások rendkívüli mértékben csökkentették a megfelelő minőségű szarvasmarhák számát, és így a mészárosoknak sokszor távoli vidékekről kellett vágóállatot vásárolniuk. Ezt vette figyelembe a megye, és a mészárosok számára kiadott árszabások elsősorban a következő településeken voltak feltétlenül kötelező érvényűek: Balassagyarmat, Szügy, Losonc, Losonc-Tugár, Szécsény, Gács, Fülek, Vadkert, Nagyoroszi, Jenő, Nógrád és Verőce. Az 1788. márciusi rendelet értelmében ezeknek a településeknek a mészárosai addig, amíg saját helységeik „uraságainak és közönséges lakosainak kívántató faggyút és húst ki nem állatának, másnak, idegennek", ne merészeljenek faggyút és húst eladni. A faggyú nem étkezési, hanem világítási célokat szolgált elsősorban, és így árának alakulása a gyertyakészítők és szappanfőzők számára sem volt közömbös. 1788 szeptemberében azonban olyan nagy a húshiány, hogy országos rendelkezéssel próbálnak a bajon segíteni. 1790 júniusában — a helyzet további romlása miatt — a megye úgyszólván már drákói szigorúságú intézkedést hozott: a mészárosok „minden székben és mindenkoron kötelesek jó marhahúst tartani", az esetben pedig, „ha akár a marha húsa nem lesz a mészárosnak, akár pedig rossz húsa lészen, a nemes emberen 12 forint büntetés vétetik, a nemtelen pedig 24 pálcára büntettessen". Ettől kezdve minden háborús esztendőben megújították vagy újra fogalmazták, de lényegét tekintve nem változtatták meg ezt a rendelkezést. 147 A szigorú rendelkezések sem csökkenthették az áruhiányt és nem mérsékelhették az árakat. Az árak