Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - III. A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG

zsidó ifjaknak katonáskodása „csak e mostani háború" tartamára terjed. „Az eféle zsidó ifjak, akik önként katonának beállani szándékozának, minden illen­dőséggel, szokott mód szerint vétessenek be." 113 Azt nem tudjuk, hogy jelent­kezett-e valaki a város zsidó fiataljai közül katonának. Ugyanakkor szinte biztosra vehető, hogy az ekkor szinte hónapról hónapra megújuló verbuválások alkalmával városszerte felhangzó verbunkos nóták és táncok az azokat gyer­meki kiváncsiságigal szemlélő kis Rosenthal (Rózsavölgyi) Márkusra soha el nem múló, majdani művészetét nagymértékben kialakító hatással voltak. 1797 júliuséban a város egyike volt a nemesi felkelők gyülekezőhelyének. Ettől kezdve a városi tanács a minden újabb hadjárat alkalmával fegyverbe szólított nemesi felkelők ügyeinek intézéséből is kivette a részét, s ez részben elszállásolási, részben élelmezési feladatok teljesítésében nyilvánult meg. Ez utóbbit 1800 novemberében — a II. József korabeli intézkedéshez hasonlóan — úgy kívánták megoldani, hogy „mindazok, akik az insurgens sereg számára victuáliákat [élelmiszereket] vinni kívánnak", jelentkezzenek az alispánnál, ki­től igazolást kapnak, „mely által minden vám és harmincad fizetésétől mentek lesznek". 114 Majd a városi tanácsot bekapcsolták a szabadságolt katonák ügyei­nek intézésébe is. 1802 augusztusában a hadgyakorlatra behívottaknak a vá­ros főbírájától kellett magatartásukat igazoló levelet magukkal vinniük. Ez nem kis mértékben emelte a tanács tekintélyét, mert az, aki „becsületesen töl­tötte idejét, ismét szabadsággal fog hazabocsájtatni". 115 A verbuválás elősegítésénél jóval több gondot okozott a városnak a kivetett újonclétszám kiállítása. 1803 júliusában az évi contingensből már csak egy regrutával tartozott a város, ezt az egyet azonban sehogy sem tudta előterem­teni. Nem véletlen tehát, hogy például 1796 augusztusában a Balassagyarmatra kirótt 6 újonc közül egy sem volt idevalósi. A tanács, hogy a város lakosait mentesítse az évtizedekig is eltartó katonai szolgálattól, katonafogadással, sőt „katonaiogdosással" igyekezett a kívánalmakat kielégíteni, amely utóbbi során uradalmi börtönre ítélteket juttatott a sorozó bizottságok kezére. Az általános mégis csak az volt, hogy azok helyett, akikre sorshúzás útján az újoncként való bevonulás esett, önként vállalkozókat fogadtak fel az érdekeltek. 116 . Közbejárt a tanács a hosszabb idő óta katonáskodó balassagyarmati lakosok katonai szolgálatból való elbocsátása ügyében is. így 1811. november 18-án arra kérte a tanács a Békéscsabán állomásozó Láchtenstein huszárok parancsnoksá­gát, hogy Csasztván (Csatvi) Mihály közkatonát, akinek otthon a másfél job­bágytelken gazdálkodó testvéreivel elintézni való ügyei voltak, legalább két­havi szabadságra engedje haza. A kérést a parancsnokság teljesítette is. 117 1811. november 15-én ugyancsak a „tekintetes vármegyéhez" fordult a tanács a bukovinai Csernovicban katonáskodó Oravetz András káplár elbocsátásáért. Indokaik, hogy Oravetz már 28 éve — azaz 1783 óta — katonáskodik, a városban háza és szőlője van, amit idegenek „gáncsoskodva" művelnek, és két gyermeke neveltetéséről is gondoskodnia kell. Emberi együttérzésről tesz tanúságot az az 1811. december 3-án kelt tanácsi átirat, amelyben arra kérik az Eszterházy ezred panacsnokságát, hogy Balog Márton „új magyart" engedjék szabadságra, mert édesanyja halálosan beteg és még egyszer látni akarja a fiát. 118 Ismét sok a jegyzőkönyvbe bevezetett körözött katonaszökevény. A szöke­vények kincstári holmikat is magukkal vittek. Ezért 1803 decemberében szigo­rúan meghagyta a szolgabíró, hogy senki se merjen a szökevényektől ruhát, lovat, fegyvert vagy más lopott holmit megvenni. Az 1809. évi háború befejez-

Next

/
Oldalképek
Tartalom