Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - III. A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG

Az urbáriumban rögzített helyzetkép természetes következménye annak, hogy 1690-ben a két telepítésvezető szabados uradalmanként 20—20, összesen tehát 40 jobbágytelek benépesítését vállalta, és nem egész telkeket is osztottak ki a letelepülőknek.

58 Nyilvánvaló, hogy már ekkor 2 pozsonyi mérőt számítottak egy-egy belső telekre a régi vár és a város helyére való letelepedés figyelembe vételével. Annak pedig, hogy később is ilyen nagyságú belső jobbágytelkekkel számoltak, az lehet a magyarázata, hogy a jobbágylakosság számbeli gyarapodása ellenére sem szakítottak ki újabb területeket a majorsági földekből, így 1771-ben a jobbágyoknak már lényegesen kisebb belső és külső telkeik voltak, mint amennyi tulajdonképpen járt volna nekik. A 129 jobbágyot ugyanis 2580 hold külsőség és 774 kaszás rét illette volna meg, a valóságban — az úrbéri táblázat összesítése szerint — azonban csak 1363 hold külsőség és 667 kaszás rét volt a birtokukban. 1217 hold külsőséggel és 107 kaszás réttel volt kevesebbjük tehát, mint amennyi az előírás szerint megillette volna őket. Az 1810-es években, sőt még később is kemény harc folyt az uradalmak és jobbágyaik között a hiányzó szántó és rét miatt. Ugyanakkor a belső telkek is — 129 hold helyett — csak 75 1/2 holdat tettek ki, amin viszont telekosztással igyekeztek később segíteni. Az úrbéri táblázat szerint a városnak is volt 5 hold szántója és 7 kaszásra számított rétje, de saját belső telke nem volt. A városi rét és szántó után természetesen nem járt az uradalmaknak fizetség, sem robotszolgáltatás. Az urbárium harmadik részének 1. §-a a jobbágyok szolgálatairól, vagyis robotjáról szólt.

59 Ennek alapján a balassagyarmati jobbágyok robotkötelezettsége — 2 marhával szekerezés vagy 4 marhával történő szántás esetén — öszszesen 3952 munkanapot, illetőleg — kézi (gyalogos) szolgálat esetén — 4904 munkanapot tett ki. Ez a város 76 jobbágytelkén élő 129 jobbágy között a résztelkek nagysága alapján oszlott meg. A két uradalom 65:64, vagyis nagyjából feles arányban részesedett. Az uradalmaknak járó kézi robothoz persze még hozzá kell számítani a zsellérek kötelezettségeit is. Erre vonatkozóan az urbárium a következőképpen rendelkezett: „Minden zsellér kinek magányos [saját] háza vagyon 18 napot, minden lakos pedig akinek magának háza nincsen 12 napot esztendőnkint kézi munkával az uraságnak szolgálni tartozik. Amennyiben pedig ezen helységben egy némely zsellérek valamely fundusokat bírnának, melyeknek száma nyolcados házhelyek mivoltát föl nem érné, azoktól csak kilenced termésben, vagy pedig hasonló erőben s aequivalensben [egyenértékükben] adattassék meg. Az egyéb adózások, szolgáltatások iránt pedig olyanok, akiknek házhely mivolta vagy appertinentiája [tartozéka] nyolcados házhelyét föl nem érné, egyedül úgy mint házzal bíró zsellérek tekintessenek." A kékkői uradalomnak 12, a divényinek 34 zsellére volt 1771-ben, akik mindegyike 18 napot volt köteles robotolni. Ez a 46 zsellér esetében öszszesen évi 828 napnak felelt meg, amiből 216 a kékkői, 612 pedig a divényi uradalmat illette. Az urbáriumnak a zsellérekkel kapcsolatos rendelkezése különösen a későbbi évtizedekben vált jelentőssé, amikor a két uradalom a cenzualistákat zsellérekké akarta minősíteni, és arra törekedett, hogy tőlük robotváltságot hajtson be. Minden jobbágy és zsellér a házhely után évi 1 ft „árendát", azaz bért is tartozott fizetni, ami évi 175 ft bevételt jelenített a földbirtokosnak. Ezen kívül a jobbágyok még egyéb szolgáltatásokat is teljesítettek. Ezek évi mennyisége